Rendben, lehet, hogy mostanra már túlléptünk azon a ponton, amikor Ilya Naishuller nevét tőlem hallja valaki először, de egye fene, hátha vannak még itt, akiknek újdonságot regélek. Szóval ő volt az, aki a Biting Elbow klippet tette le az asztalra, és hát nem tudom kit mennyire érintett meg a szele anno, de rendesen felszántotta vele a netet, nem érdemtelenül teszem hozzá.
Mert míg az FPS a játékok világában már évtizedes múltra tekint vissza és hatalmas népszerűségnek örvend, addig a mozgókép az egy teljesen más műfaj. Itt még ez a rövidke öt perc is iszonyatosan velős kell, hogy legyen, na ez az, ami Ilya számára olyan könnyen ment, mintha csak a kisujjából rázta volna ki az egészet. A többi pedig már történelem: jött egy bizonyos Timur Bekmambetov nevezetű arc, aki látott fantáziát abban, hogy ez a formátum 90 perces nagyvászonra készült változatban is megszülessen, úgyhogy összekalapoztak egy filmes szemmel jelentéktelen összeget (2 millió dollárról beszélünk) és Ilya megcsinálhatta a Hardcore Henry-t. (gyanítom ennek megfelelően Sharlto Copley és Tim Roth csak fagyi pénzt kértek).
Mi pedig kíváncsian vártuk, hogy vajon szűk másfél órában mennyire fog ütni a GoPro – nem folyik ki a szemünk negyed óra után? Ilyen hosszúságban is lehet -lélegzetelállító- akciót csinálni?
Kezdjük a fekete levessel, ami tulajdonképpen borítékolható volt: a történettel. Nos ha fogtok egy szalvétát és négybe hajtjátok, még akkor is ráfér Coelho összes a forgatókönyv mellé. Főszereplőnk Henry egyfajta tökéletes katonaként ébred, ez-az pótolva lett rajta, méghozzá a felesége ügyeskedésének hála, cserébe viszont semmire sem emlékszik. Gyorsan fordul a kocka amikor az asszonyt elrabolja Akan, aki nem teljesen normális, de legalább kőkemény – viszont nem keményebb Henry-nél, aki fogja magát és beleveti magát a bosszúhadjáratba, amihez egy (?) segítőt is kap, Jimmy személyében (Copley).
Ennyi. A többi pedig színtiszta akció, jó adag beteg humor, kikacsintás és egy jó vödörnyi lazaság. Nem azt mondom, hogy a Hardcore Henry tökéletes lett, mert nem lett. Az viszont biztos, hogy az FPS film Naishuller tálalásban működik, az is kétségtelen, hogy az akcióelemek parádésak (és elhihetitek, van belőle bőven), és azt is pozitívumként kell megemlítenem, hogy érezték, hogy mennyire szabad hosszúra nyújtani filmet: ez a szűk másfél óra pont fogyasztható, nem válik zavaróvá a nézőpont és nem fájdul bele a fejünk.
Viszont a pofonegyszerű script és az, hogy bár megvan a maga bája annak, hogy néha önmaga paródiája – ezek sajnos sok néző számára negatívumként jelenik majd meg. Az viszont tényleg egy csoda, hogy ennyi pénzből ezt az iramot össze tudták hozni – viszont a Hardcore Henry nem való mindenkinek. Aki nem nyitott az újításra, az nem valószínű hogy jól fog szórakozni.
Én viszont nagyon szerettem. Egyelőre nincs róla még csak pletykaszinten sem említés, hogy folytatást terveznének, pedig én vevő lennék rá, mert Ilya ehhez nagyon, de nagyon ért, úgy, ahogy rajta kívül senki. Egy igazi különlegesség, amit úgy hiszem, hogy mindenkinek látnia kell.
Nem fair értékelnem a filmet, mert nincs mihez hasonlítanom. Mint filmélmény nálam egy nyolcas, mint film inkább azt mondanám, hogy egy jó 7/10, mert sokaknak nem fekszik majd a tálalás.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!