Kivételesen most hátulról kezdenék neki az élménybeszámolómnak: az Emlékbúvár lezárása, vagy úgy is mondhatom, hogy csattanója számomra egy kicsit csalódást okozott, mást vártam, másként csináltam volna, máshogy jobban tetszett volna. Sokféleképpen mondhatom, de a lényeg ugyanaz: a csúcspont, ami felé végig közelítettünk nem ütött úgy és akkorát, ahogyan azt vártam volna.
Azért kezdtem ezzel, mert így villámgyorsan letudtam azt, ami piszkálta a csőrömet. Igen, ezzel a végére is értünk a negatívumoknak, innen már csak a dicséretek jönnek. Kezdjük rögtön a castingosokkal és küldenék is nekik egy virtuális pacsit: Mark Strong kitűnő választás volt (hozzáteszem: mint mindig, most is imádtam), Taissa Farminga úgyszintén remekel.
Ritkán térek ki az anyagi részére a filmeknek, de most érintőlegesen muszáj: mindössze 7 millió dollárból kihozták az egészet. Ez egyfelől baromira dicséretes, másfelől vannak konzekvenciái, amiket jó, ha azelőtt elfogadunk, mielőtt nekiállunk a mozinak.
Az egyik az, hogy ne várjunk hatalmas akcióorgiát, mert csalódni fogunk. A másik, hogy ez a költségvetés hollywoodi mércével mérve kb nevetséges, így borítékolhatjuk, hogy egy aránylag lassabb tempójú, agyalósabb mozit kapunk, ami ha thrillerről van szó, sokak számára zavaró lehet. Nagyjából ez az oka annak, hogy a film csak 6.5 pont környékén tanyázik imdb-n.
Mert a maga műfajában ez egy baromi jól sikerült alkotás. Nem túlzás: tényleg így van. Főszereplőnk John (Strong) különleges képességgel bír: képes belépni mások emlékeibe. Jófiú lévén ezt a tulajdonságát a rendőrségnél kamatoztatja, mikor is egy sérült, fiatal lányon kell segítenie. Az eset azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek John elsőre gondolta volna…
Nagyjából ennyi az, amit a történetről érdemes előzetesen tudni és nem ront a filmélményen. Mert Jorge Dorado filmje megdolgoztatja az agytekervényeinket, teszi ezt jól felépítve, egy remek forgatókönyvből táplálkozva, jól adagolva és végig fenntartva a feszültséget és az érdeklődésünket egyaránt.
Ennek tükrében főképp sajnálatos, hogy a végét így elrontották (bár ez szubjektív és biztos lesz, akinek ez lesz a tökéletes lezárás, de az elégedett nézők lesznek kisebbségben sajnos), az összkép így csak egy nagyon erős közepes (ha pontozni kell, akkor azt mondanám, hogy hétésfél/tíz), de még így is bőven az ajánlott kategóriába csúszik.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!