Elhunyt Anton Yelchin

2016 június 19-én elhunyt Anton Yelchin, a Star Trek, a Frászkarika és a Terminátor – Megváltás sztárja. A hírek szerint a színész egy banális baleset áldozata lett: saját autója préselte oda a biztonsági kapuhoz. Anton-t a barátai találták meg, miután nem jelent meg egy próbán, ekkor az autó motorja még mindig járt.

Anton Yelchin 1989-ben született Szentpéterváron. Hat hónapos korában családja az Egyesült Államokba költözött, ő pedig már 9 éves korában belekóstolt a színészkedésbe, majd több-kevesebb sikerrel és jó pár epizódszereppel a háta mögött jött az Alpha Dog és vele Zack Mazursky szerepe, ami meghozta számára az áttörést, és innentől kezdve már a szakma és a közönség is felfigyelt rá.
AntonYelchinRIP-June19

A 2007-es esztendőt követően karrierje beindult, megtalálták a jobbnál-jobb szerepek, és azok is, amik miatt a közönség is egyre inkább a szívébe zárta a mindig mosolygós, és ösztönösen barátságos színészt. Ilyen volt a Frászkarika, vagy épp Odd Thomas, mindazonáltal a legnagyobb sikereket a Star Trek trilógia Chekov-ja hozta meg számára, akit mindhárom új hullámos Trek filmben ő alakított, sajnos a Mindenen túl lesz az utolsó, ahol ezt a karaktert megformálta.

Yelchin-t nem csak a közönség, de a szakma is szerette. Rengeteg munkája volt, idén hat filmen is dolgozott, amik közül ötöt még nem mutattak be a mozik, ennyiszer láthatjuk még feltűnni őt a filmvásznon. Anton Yelchin 27 éves volt.
[fb_button]

 

4
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Horváth NorbertMagyar VándorIstvánstvnkopasz Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

kopasz
Vendég
kopasz

Nyugodjon békében!

Istvánstvn
Vendég
Istvánstvn

Gaz és önző leszek! Nem tudom milyen ember volt és nézői szempontból nem is lényeges: szimpatikus szerepei voltak. De hogy többet nem láthatom a Star Trekben és a nagy kedvencem az Odd Thomas esetleges (be szép is lett volna) folytatásában…

Magyar Vándor
Vendég
Magyar Vándor

Persze… és véletlen sem egy önző rajongó elvakult akciója volt emögött… Még hogy a saját autója préselte össze és tényleg ilyen banális halála legyen… Mivel járt, tankkal? 45%-os emelkedőn volt a kocsibeálló? Inkább valaki beszállt, szépen nekihajtott (akár lassan, de biztosan), majd amikor már nem volt mit tenni, akkor kiszállt, járva hagyta a motort, hogy ott maradjon a fiú, ahol volt.
Jah meg: nem olvasni sehol arról, hogy csóró lett volna és rossz lett volna a kézifék… Meg járt a motor! Sajnálom, mert a Star Trekben kifejezetten aranyos volt.

Horváth Norbert
Vendég
Horváth Norbert

Sajnálom!!!!!!!!!!!!!!!!!Nagyon jó színész volt.Nyugodjon békében