Jön Thor a Galaxis őrzői 2-be?




Az utóbbi évek Marvel termése közül az egyik személyes kedvencem A galaxis őrzői. Persze az is hozta a megszokott könnyedséget és komolytalanságot, de valahogy úgy sikerült összekutyulnia James Gunn író-rendezőnek az összetevőket, hogy minden a helyén volt.

Pedig emlékszem, hogy először, amikor az első képanyagok szállingózni kezdtek, már könyveltem el magamban a bukást: egy beszélő mosómedve? Egy fával? Na ne vicceljetek már. Nem vicceltek. Azaz amikor kellett, akkor persze igen, de a legfanyalgóbb, előítéletesebb károgókat is egyetlen pillanat alatt elhallgattatta a film, ami jött, látott, aratott, közel 800 millió dollárt zsebelt be, így hát egy pillanatig sem volt kérdéses a folytatás (Chris Pratt pedig egy csapásra az utóbbi évek legsikeresebb színészévé nőtte ki magát).

A folytatás pedig nem is várat magára (már javában pörög a forgatás) és ahogy egy siker után az lenni szokott, a második etapra már többen bejelentkeztek (feltűnik majd Kurt Russel mellett Sly is). Míg azonban A galaxis őrzői finoman elhatárolódott a Marvel világ többi szereplőjétől (valahol érthető, hisz egy sokkal könnyedebb hangvételű mozinak készült, noha nem annyira, mint a Deadpool), addig a folytatás már tartogat némi meglepetést, ha hihetünk a “pletykáknak”.screen-shot-2016-06-04-at-090719_zw92 (2)

James Gunn Instagram fiókján megjelent ugyanis egy kép, ami több, mint gyanús. Ezen ugyanis az író-rendező a Mjölnir-t szorongatja, egy kétes értelmű megjegyzés keretében, ami egész pontosan így hangzik:

I’m starting to think this has nothing to being worthy.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy A galaxis őrzői második részében feltűnik majd Thor (remélhetőleg nem valami stáblista utáni pár másodperces kis beugróról van szó. Meglátjuk.



A bemutató dátuma sajnos még elég messze van, közel egy évet kell várnunk Groot legújabb aranyköpéseire: egész pontosan 2017 május 5-én nyit majd A galaxis őrzői 2 a mozikban.
[fb_button]

10
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
7 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
ZentesvahaA_AMjölniralvin Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szabolcs
Vendég
Szabolcs

Ezen semmi meglepő nincs, hiszen a Thor 2 stáblista utáni jelenetében az Étert a Gyűjtőnek adják megőrzésre Thor barátai (Sif és a szakállas nagydarab fickó).
Úgyhogy előbb-utóbb a két “univerzum” összeér.

X-NISS
Vendég
X-NISS

Én már nagyon várom az első rész szerintem ****a jó volt 😀

rónarider
Vendég
rónarider

Groot felemeli a Mjölnirt? 🙂

alvin
Vendég
alvin

Már nagy izgalommal várom

Mjölnir
Vendég
Mjölnir

James Gunn mindenesetre szemmel láthatólag felemelte…

A_A
Vendég
A_A

Aki látta az animációs sorozatot, annak ez nem újdonság….

svaha
Vendég
svaha

Ritka nagy pillanat amikor 1 évvel szeretnék idősebb lenni:)