Késik a No Man’s Sky




Az év egyik legérdekesebb indie projektje a Hello Games játéka a No Man’s Sky, ami egy hihetetlenül érdekes műfaji keveredése a játékoknak, és szinte végtelen játékidőt ígér. Túl szépen hangzik, hogy igaz legyen?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kezdeti hype elülése után jómagam ne gondolkoztam volna el a dolgon: szép-szép, de tulajdonképpen mivel is fog engem lekötni ez a játék majd hosszútávon? Felfedezés, túlélés, harc és kereskedelem: erre a négy alappillére épül a játék váza, mindezt megspékelték egy teljesen nyitott világgal és 18 kvintillió felfedezésre váró bolygóval.

Eszméletlenül hangzik, nemde? Egyfelől ijesztően vonzó ez a méretű szabadság, másfelől viszont láttunk mi már karón varjút nemegyszer: a fene nagy szabadság ugyanis fabatkát sem ér, ha mellette nincs tartalom dögivel, márpedig az előzetes anyagok alapján itt azért lehetnek apróbb problémák. Előre azonban ne temessünk semmit, ejj ráérünk arra még…

Méghozzá meglehetősen ráérünk: túl nagy volt a csend ahhoz képest, hogy alig három hét választ(ott) el minket a játék megjelenésétől, a balsejtelem előbb pletykákba csapott át, majd beigazolódott. A Hello Games ugyanis közzétett egy bejelentést, miszerint

A játék ugyan teljes mértékben összeállt és egyben van, még vannak apróságok, amiken csiszolni kell, hogy tökéletes legyen a felhasználói élmény. Így hát azt a fájó döntést hozták, hogy ahelyett, hogy egy 90%-os játékot adnának ki a kezükből, inkább csúsztatnak a megjelenésen.

Ez pedig több, mint dicséretes, a mostani trendeknek megfelelően sokan inkább kiadták volna, amint csak lehet, hiába érzik, hogy még nem tökéletes. A Hello Games azonban szemmel láthatóan le akarja tenni a névjegyét és megalapozni a hírnevét.



Ja igen, majd elfelejtettem: kétségbe esni azért nem kell, nem vár ránk hosszú hónapok várakozása, a csúszás alig két hónapos. A No Man’s Sky megjelenése az új időpont szerint augusztus 10-én lesz esedékes.
[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Anqueetus Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Anqueetus
Vendég
Anqueetus

bár minden kiadó inkább igy tenne 🙂 mennyi idegeskedéstől és kiábrándulástól szabadítanának meg minket :/