Jön az új Five Nights at Freddy’s




2 éve már, hogy Scott Cawthon megalkotta minden idők egyik legsikeresebb túlélő-horror játékát.
A mostanra hatalmas hírnévnek örvendő Five Nights at Freddy’s széria (a fanok örömére) még korántsem ért véget…

A három folytatást követően a FNaF atyja ismét komoly munkálatokba kezdett.

Igaz az már kevésbé valószínű, hogy az eredeti történetszálhoz fog kapcsolódni – többek között azért, mivel a Five Nights at Freddy’s 4 eleve a „Final Chapter” alcímet viseli. De ki tudja?

Scott a YouTube-csatornáján a múlthéten osztotta meg ezt a videót, ami többszöri visszanézés után is elég para.

Az előző játékokban is feltűnt Freddy és Foxy átalakított verziójával biztos összefutunk majd, ezek mellé még kapunk egy balerinát és egy lány Freddyt (?) – legalább is a trailerből erre lehet következtetni. Igaz, az új animatronikok elég… hogy is fogalmazzak? Enyhén gyerekesen néznek ki, de egy biztos: jumpscarekből most sem lesz hiány. A játék pontos megjelenés dátuma jelenleg még nem ismert, de valamikor az idén ősszel esedékes, reméljük, hogy a készítők tartani tudják az ütemtervet.

[youtube id=”Uw4-bZkxyKQ”]

A videóból az sem derül ki, hogy a „régiekhez” hasonló kameranézegetős, vagy esetleg egy FPS játékra számíthatunk, de 100% hogy hozni fogja a kívánt adrenalin löketet. A Five Nights at Freddy’s játékok alapból arról híresek, hogy valami eszméletlen stressz alá helyezik a játékost (mondjuk ez a többi horrornál is elmondható), és folyamatosan figyelni kell mindent, mert egy rossz döntés és game over. Az áramtól kezdve, a szellőzőkön át…



Vajon milyen eget rengető változással fog kecsegtetni az új játék?
-Tartinkaa-
[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Anonim
Vendég
Anonim

ez sokkal ijesztőbb mint a többi 🙂