Úgy néz ki újabb esélyt kapott a Tűzgyűrű folytatása. Guillermo del Toro, az első rész írója és rendezője (többek között A Faun labirintusát, az Ördöggerincet és a Hellboy első két részét is neki köszönhetjük) többször is utalt már a projektre, a Bíborhegy mozikba kerülése után azt nyilatkozta, hogy a következő filmje a Tűzgyűrű 2 lesz, de állítólag komoly problémák akadtak az előkészületekkel.
Nemrég Derek Conolly személyében új forgatókönyvírót kapott a film, a pletykák szerint a rendezői széket Steven S. DeKnight foglalhatja el, aki az Angel, a Spartacus, a Smallville és a Daredevil című sorozatok több epizódját is jegyzi íróként, rendezőként és producerként.
Eddig nincs sok hír a folytatás kapcsán, az eredeti bemutatót 2017 áprilisára tervezték, majd ezt áttolták ugyanazon év augusztusára, az akkori hírek szerint 2015 őszén akarták elkezdeni a forgatást, amit aztán kitoltak 2016 elejére.
A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Universal Pictures és a Legendary Pictures is késleltetni szeretné a projektet – azt már lehetett sejteni hogy a 2017 augusztusi bemutatóból nem lesz semmi, ezt az első rész rendezője is megerősítette. Ennek hátterében valószínűleg a várakozásoknál alacsonyabb bevételi adatok lehetnek.
Habár nem ő lesz a rendező, del Toro így is kiveszi a részét a filmből, a Thomas Tull – Jon Jashni – Mary Parent hármassal a produceri feladatokat fogják ellátni. Derek Conolly-nél pedig jó helyen van a szkript, nem idegen számára a szörnyekkel való munka, többek között a Jurassic World és a Kong: Skull Island című filmeken is dolgozott korábban. Ezek alapján teljesen alkalmasnak tűnik a Kaijuk és a Jaegerek csatáinak megálmodására.
Vannak borús előjelek, de bízzunk benne, hogy a nagyra nőtt játszótér folytatását mihamarabb megnézhetjük.
-LaciFiaLaci-
[fb_button]
Én nem nézem meg az 100.
És most lesz a hozzá nem értő fordítóban, hogy lefordítsa Gipsy Danger nevét? Vagy fél lakatoséktól?
Nekem tetszett az első rész. Ha a második is legalább olyan jó lesz, akkor szuper! Én nagyon várom! 😉
Igazából sajnálom Del Toro-t és az összes többi tehetséges rendezőt egyaránt, hogy ilyen ívben zuhan lefelé a karrierjük, hogy ilyen alja koncepciókkal tudnak előrukkolni.
De valahol erről is a mentálisan tizenéves suttyó közönség tehet, mert valamilyen szinten az ő igényeik formálják a filmek színvonalát (lefelé).
Az első nekem is tetszett. Látványos volt meg minden, de már egy képkockáját sem tudnám felidézni …
Szerintem szuper lessz várjuk.