Az űrben játszódik az X-Men 7?




Hamarosan a mozikba kerül az X-Men: Apokalipszis, mellyel egyébként lezárul az új trilógia (Az elsők és Az eljövendő múlt napjai vonaláról van szó) és éppen ezért már most felmerültek olyan kérdések, hogy vajon merre folytatódnak majd a mutáns-kalandok.

Bryan Singer kisebb kihagyás után visszatért az X-Men világába és milyen jól tette! Az eljövendő múlt napjai ugyanis talán az egyik legjobb film volt a franchise eddigi történetében és a jelek szerint az Apokalipszis ezt nem is tudja felülmúlni. A kritikusok ugyanis nagyon lehúzták a filmet, de valójában ez engem személy szerint cseppet sem izgat, rajongóként így is – úgy is megnézem.

Mindenesetre foglalkoztat a tény, hogy ezután merre halad majd a széria. Singer szerencsére hajlandó bizonyos dolgokat elárulni a hetedik X-Men filmről (és most az olyan mellékágakat, mint a The New Mutants és az X-Force nem számítanak) és ma is igen izgalmas dolgot jelentett be a filmről. Azt már tudhattuk korábbról, hogy a 90-es években játszódik a következő X-Men kaland, de a mostani bejelentése alapján nincs kizárva, hogy a mutánsok elhagyják a Földet.

„Ez olyasmi, amit Simon Kinberggel már régóta fontolgatunk” – árulta el Singer. „Már Az elsők kapcsán is felmerült ez a lehetőség. Az időutazással ráadásul meg tudtuk oldani az újrakezdést is anélkül, hogy rebootnak vagy bármi ilyesminek gondolnák a rajongók. Ráadásul a különböző idősíkok a képregényekben is léteznek. Ugyanakkor szintén a képregényekben mutatkozott már be egy hatalmas idegen, földönkívüli lény akit szintén szeretnék a filmekbe is áthozni. És ez nekem külön öröm lenne, hiszen hatalmas Star Trek és Star Wars rajongó vagyok, így az űrbeli kirándulás nekem külön élményt jelentene.”


Korábban egyébként még arról szóltak a hírek, hogy az új idősík miatt Sötét Főnix történetét kezdik majd újra, de természetesen a Föld elhagyása miatt ez nem teljesen kizárt. Ti mit gondoltok? Szeretnétek egy űrbeli kalandot látni az X-Men univerzumban vagy maradjunk a Földön?
-Ö.T.-
[fb_button]

5
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
IstvánstvnHunriksaeTriRoobfkmaster Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

fkmaster
Vendég
fkmaster

A főnix történet az űrbe fejeződik be és az egyik kedvenc.

Roob
Vendég
Roob

Hát alapvetően a képregényben “picit” másként volt.
Főnix az űrben repült, napokat -csillagokat- falt fel. Ha jól emlékszem Galactusnak fedezte fel a bekebelezhető bolygókat, de biztos van erről Wiki cikk, vagy más egyéb.
Mellesleg az első három X-men rész végén, Rozsomák (jaj bocs, Farkas) megöli őt.
Hát hajrá készítők!

eTri
Vendég
eTri

Roob, rosszul emlékszel.
Az igaz,hogy napokig repült az űrben és napokat falt fel, de Galactushoz semmi köze nem volt. 🙂
A Fantasztikus 4-ből kerül ki Nova (Frankie Raye) aki Galactus hírnöke lesz.
jen Grey egy űrutazás közben találkozik a Főnixel, aki átveszi az alakját és Jeant egy kapszulában helyezi el mesterséges kómában.
Majd a Fönixet valóban az űrben ölik meg egy csapatos párbajban.

Istvánstvn
Vendég
Istvánstvn

Fanatikus Sci-Fi, Fantasy hívőként messze a legjobbnak az X-Men sorozatot tartom. A mozifilm-sorozat (“Kívülállók” széria) leszólt utolsó része (Az ellenállás vége) pedig óriási kedvencem lett. Ha ismertem volna a sztorit amit eTri és Hunriksa említett lehet hogy bosszús lettem volna a sztoriváltoztatás miatt. De így csak kissé meghökkentem… Nekem tetszett. De való igaz, hogy az egyszer már lefektetett történetszálat nem igazán ildomos ilyen erősen megbolygatni. De az X-Men sorozatból bármennyit és bármikor el tudnék viselni, csak ne menjen el túlságosan gagyi akciófilm irányba. Tehát hajrá ki az űrbe, csak legyen benne színészi játék (csak ki ne hagyják Stewart bátyámat), fantázia-sztori… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>