Jöhet a Vasember 4?




Robert Downey Jr. története olyan, mintha egy varázslatos mese elevenedne meg a szemünk láttára. Egy felnőttek szóló mese, de kétségkívül csodálatos. Karriere kezdetét sikerek övezték, a szakma és a közönség egyaránt imádta. Megtalálták a legjobb szerepek, ő pedig ezt meghálálva, hozta a kifogástalan alakításokat. Olyan filmekben játszott, mint amilyen az Air America, a Nullánál is kevesebb, vagy a Chaplin, amiért Oscar-jelölést is kapott. (amit végül Al Pacino happolt el előle az Egy asszony illatáért).

Aztán, mint oly sokszor az álomgyárban, a gyors felemelkedést erős lejtmenet követte. Az 1996 utáni években egyre csak sokasodtak a balhék Downey körül és öt hosszú évnyi vesszőfutás kezdődött, számtalan letartóztatással, rehabbal, börtönnel fűszerezve. De Downey története tényleg mesébe illő: ő azon kevesek egyike, aki vissza tudott kapaszkodni, nem csupán oda, ahol a kezdeti sikerek idején volt, hanem magasabbra. Sokkal magasabbra. Ő lett az új évezred egyik legsikeresebb, legbefolyásosabb és legjobban kereső színésze. S bár mindez már 2002 környékén elkezdődött, az igazi fordulópont 2008-ban volt. Ekkor jött ugyanis a Vasember és ekkor vette kezdetét az igazi Marvel őrület, amiben Robert Downey Jr. szerepe mindenkiénél nagyobb volt és ez azóta is változatlanul így van.

iron-man1Tony Stark karakterét eddig hét alkalommal öltötte magára, s még hol a vége: már tudjuk, hogy az új Pókemberben is feltűnik majd (a Spider-Man: Homecoming jövő júliusban jön majd), de ha a Vasemberről van szó, akkor természetesen mindenkiben felmerül a gondolat, hogy vajon lesz-e negyedik, önálló filmje Starknak?

Nos az ABC News nem köntörfalazott és az Amerika Kapitány: Polgárháború kapcsán létrejött riport közben rá is kérdeztek, hogy mi a véleménye a színésznek egy lehetséges folytatásról, Robert pedig szűkszavúan csak annyit mondott, hogy

I feel like I could do one more.

Azaz úgy érzem, egyet még meg tudnék csinálni. Ez persze még nem jelent zöld utat a Vasember 4-nek, de mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy Downeyn nem múlik a folytatás. Kérdés azonban, hogy érdemes-e az önálló Iron Man kalandot folytatni (gazdaságilag biztosan), hiszen Robert sem lesz fiatalabb, s lassan elérünk abba az időszakba, amikor már választani kell.



Vasember folytatás, vagy inkább egyéb Marvel filmekben feltűnés. Ti melyik utat preferálnátok inkább? Mert legyünk őszinték: Downey olyan, mint Harrison Ford, ha az Indiana Jonesról van szó. Mert Downey A Vasember.
[fb_button]

11
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
8 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
CranK007HesstegNeorkidwaasZoli Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Istvánstvn
Vendég
Istvánstvn

Vasember! Egyértelmű, kiváncsi lennék a bőr alatti páncélra!!!

JKristian
Vendég
JKristian

Érdekes lenne ha igy lenne, mert a MARVEL hű volt eddig a trilogiakhoz.

Pepefox
Vendég
Pepefox

Hello,
igen, en is nehezen tudnek elkepzelni mas szineszt a Vasember “boreben”. Velemenyem szerint a Vasembert mar nem kellene folytatni, ellenben sok Marvel fimlben feltunik, ami a filmek elmenyet noveli. Nem lenne igazi Bosszuallok sem a Vasember nelkul. En inkabb ezt az iranyt vinnem tovabb a filmkeszitok helyeben.
Udv

John
Vendég
John

Én csak jól bevernék neki amiért bántotta Amerika Kapitányt!!!

Ironwoman
Vendég
Ironwoman

Szerintem teljesen kisemmizték Vasembert az új Amerika kapitány filmben. Ki is vagyok rajta teljesen akadva. Mindent elvettek tőle.

Zoli
Vendég
Zoli

Már a Vasember 3. rész is felesleges volt: egy nagy bőrlehúzás, egy semmirekellő össze-vissza katyvasz volt az egész zéró kreatív és érdekes, újszerű tartalommal, ami az első részt szerethetővé tette.

kidwaas
Vendég
kidwaas

Szerintem megérne még 1 filmet bár az Amerika kapitány a valaha volt legrosszabb Marvel film lett de ha jó rendezőt kapna a Ironman 4 megérné.

Neor
Vendég
Neor

Sziasztok és a Sherlock ra senki nem gondol. jobb lenne azt folytatni szerintem.