Idén áprilisban is megérkezett az első információ-morzsa az új Call of Duty-ról, s ahogy az már évről-évre lenni szokott, kiszivárgott az új játék címe: Infinite Warfare. A név a Playstation Store-ban bukkant fel véletlenül, azonban már törölték a listáról, valószínűleg valaki túl korán nyomott meg egy gombot a Sonynál.
A játékról mást nem lehet még tudni, mivel a cím csak egy üres oldalra mutatott (bár szinte biztos, hogy idén október vagy november környékén fog megjelenni, mint minden évben, és persze azt is tudjuk, hogy az Infinity Ward készíti), azonban már számos teória látott napvilágot az előző CoD megjelenése óta, és eléggé megosztotta a játékostársadalmat. Sokak szerint a játék elszakad a szilárd talajtól, és az űrben fog játszódni a távoli jövőben, így akár valamelyest a 2013-ban megjelent Ghosts folytatása is lehetne, vagy a Ghosts mellett a következő rész, ami egyik alcímhez sem kapcsolódik.
Vannak akik szerint ez az új űr téma nagyon elviszi a gyökerektől a játékot és már inkább a Titanfallra, vagy a Halora fog hasonlítani. Mások szerint ez csak az Infinity Ward Modern Warfare trilógiájának egy remaster változata lesz, és három játékot kaphatunk egy áráért.
Reméljük azért ehelyett valami mást találtak ki a fejlesztők, és valami új játékot játszhatunk, új multival, új történettel. Sokan azonban csak azt vonták le a címből, hogy a Call of Duty az idők végéig lesz. Hogy ennek örülünk, vagy sajnáljuk, pár éven belül kiderül.
Ez a cím ugyan még nem hivatalos, de a bejelentés szerint az Activision jövő kedden fogja bemutatni a nagyközönségnek is az új játékát, így valószínűleg a cím mellett egy akciódús teaser trailert, és még sok más információt is kapunk majd május 3-án.
A legnagyobb rajongók tehát már készíthetik a helyet a virtuális – vagy igazi – polcukon a sorozat legújabb darabjának, és már most elkezdhetik félretenni a pénzüket, hogy az elsők között játszhassanak majd vele. A sok bizonytalanság mellett egy azonban biztos, a játékról beszélnek, és ennek az ingyen reklámnak az Activisionnél nagyon örülnek.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!