4 folytatása lesz az Avatarnak




Az elmúlt évtizedekben minden mozirajongó jól megtanulta, hogy ha James Cameron mond valamit, arra nagyon oda kell figyelni, ha pedig filmet készít, akkor az jó eséllyel alapjaiban rázza meg a filmes világot. A mester legutóbb hét évvel ezelőtt jelentkezett új filmmel, bizonyára mindenki emlékszik rá, hiszen őrületes hype vette körül: igen az volt az Avatar, amely abban az évben hurrikánként söpört végig a világon, no meg a nézők pénztárcáján, hiszen egész eszméletlen mennyiségű bevételt hozott: közel 2.8 milliárd dollárt.

Mindezt úgy, hogy sajátságos hangulata és (talán azóta is) megismételhetetlen látványvilága mellé igen hosszú játékidő és finoman fogalmazva sem túl acélos forgatókönyv párosult. Persze jó film volt az Avatar, nem is vitatnám ezt egyetlen percig sem, de hogy a világ legjobbja, azt már sokkal inkább, egy azonban bizonyos: a világ legsikeresebbe igen, ezt a címet pedig azóta sem veszélyeztette semmi és jó eséllyel nem is nagyon fogja.

Egy ilyen pénztermelő pedig nem maradhat kiaknázatlanul, igaz ez a lehetőség sosem merült fel, hiszem Cameron mindig is több részesre tervezte a filmet, igaz, még az első környékén csupán két folytatást álmodott meg, az azóta háromra duzzadt, majd most jött a derült égből villámcsapásként a hír, hogy négy folytatást is kapunk majd.

Az Avatar 2 2018 decemberében érkezik majd, ezt követi még három film, szépen, sorban egymás után 2020-ban, 2022-ben, és végül a lezárás 2023-ban.

Az Avatar kapcsán -kiindulva az első részből- semmiféle jóslásokba nem mernénk bocsátkozni, de annyi bizonyos, hogy egy kissé megkésettnek tűnik ez az ütemterv, hiszen ez alapján a második részre közel 10 évet kellett várnunk, ami lehet, hogy jelentősen csökkenti majd az érdeklődést.



Ti hogy vagytok ezzel a kérdéssel? Érdekes lehet további négy rész, vagy mára már teljesen érdektelenné vált az Avatar sztori számotokra?
[fb_button]

13
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
8 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
kidwaasZsoltPAINkillwillBéla Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Istvàn
Vendég
Istvàn

Hùzza le magàt Cameron… 2011 òta tolja a màsodik rèszt 2012… 2014.. 2016 decembere…. most meg 2018 dec. Ezlsőre azzal jött a 2012 csùsztatàsra , hogy nem akar egy összrcsapott màsodik rèszt ezèrt 14 re eltolja. Azòta csak hùzza vonja. A rajongòk meg csak bosszankodnak. 10 èv alatt mi a francot kehet csinàlni???? Az első rèsz 2 èv alatt lezavartàk. Most meg….. Nincs rà szò hogy mennyire bosszant a dolog…

Tamás
Vendég
Tamás

Ha közben összeomlik Európa, talán egy világháború is befigyel akkor jó eséllyel majd az első részt és a mi kis törékeny világunkat is úgy meséljük majd a gyerekeinknek (már aki túléli) mint a mi nagyapáink kukoricafosztáskor a népmeséket. Szóval annyira nem biztos hogy a szép új globalizált erőforrás igényes világunkban megérjük az Avatár sztori végét.

bagaméri
Vendég
bagaméri

Nem kell türelmetlenkedni.
A Csillagok háborúja is a 4. rész volt 1977-ben, az első rész 1999-ben. 🙂
Ha szerencsénk van akkor legalább sorrendbe csinálja a részeket.
Bár lehet, hogy egy 0-dik részt be lehet suvasztani.

Laj
Vendég
Laj

Inkább várok tíz évet egy jó kis ütős filmre mint évente megnézni valami híg fo*t..

Gábor
Vendég
Gábor

Jó munkához sok idő kell,persze ez mindig kockázatos,mert ha a folytatás nem múlja felül az elsőt akkor szerintem mindenki sejtheti milyen lesz a többi.Nehéz kimagaslót alkotni,hát még 5ször egymás után.Szóval ha vág akkorát mint a Csillagok Háborúja akkor szívesen kivárom.Legalább el lehet mondani,hogy van aki még igényes filmeket tud forgatni.:D

killwill
Vendég
killwill

Azokkal értek 1et, akik szerint nem fogjuk látni – h mi v ki(k) miatt nem, az következtethető az 1. rész mondanivalójából, és egy jó 3-4 évvel ezelőtti Cameron nyilatkozatból, miszerint még keményebb társadalomkritika és elgondolkodtatóbb mondanivaló az emberiség “hibáiról” , őrültségeiről …. ha a cenzorok szerint “veszélyezteti az uralkodó pénzügyi rendszert” -> akkor kb 2118-nál előbb nem mutathatják be alighanem 🙁

PAIN
Vendég
PAIN

Már az elsőt se kellett volna megcsinálni nem , hogy négyet

kidwaas
Vendég
kidwaas

Ez a film csak és kizáróan azért volt sikeres mert ez volt az első élvezhető 3D mű semmi több az alap story(ha egyáltalán lehet storynak nevezni ) silány volt 2,8 milliárd tényleg rekord de azt se mondhatjuk hogy ezt nem fogják überelni mert a starwars hamarosan megteszi. 2,3,4 meg minek mivel nincs történet nem tudnak újat nyújtani cameron soha nem fogja megverni az új warcraft CGI-át.