Újra összehozta az xXx: The Return of Xander Cage az első rész két főszereplőjét, Vin Dieselt és Samuel L. Jacksont. A harmadik fejezetből ma érkezett pár izgalmas kép, melyeken ismét együtt látható a két sztár is.
Az xXx igazi sztárrá avatta Vin Dieselt, aki azonban mostanában csak és kizárólag a Halálos iramban újabb és újabb részeivel képes profitot termelni – igaz, azokkal nagyon is. És ha belegondolunk, hogy azt a sorozatot is egyszer már ott hagyta a színész és az első rész után csak a negyedikben tért vissza főszereplőként és ez mennyire bejött neki, akkor nem meglepő, hogy feltehetően az xXx esetében is ilyesmiben reménykednek a producerek.
Az xXx: The Return of Xander Cage január 20-án kerül a mozikba és Diesel illetve Jackson mellett Deepika Padukone, Nina Dobrev, Ruby Rose, Donnie Yen és Conor McGregor is felbukkan a történetben. A rendezést az ‘A negyedik’ direktora, D.J. Caruso vállalta , a sztori szerint pedig Xander Cage Pandora szelencéje kapcsán kerül ismét vissza a képbe.
No persze nem kell fantasy vagy horror témára gondolni, pusztán csak a Xiang nevet viselő gonosztevő és csapata ellen kell felvennie a kesztyűt és megakadályozni, hogy bevessék a Pandora szelencéje elnevezést kapott tömegpusztító fegyvert.
Kíváncsian várjuk, mennyire lesz sikeres Tripla-X visszatérése a filmvásznakra.
Ti várjátok már a Xander Cage visszatérését, vagy úgy gondoljátok, hogy elég volt a tripla X sorozatból épp annyi, amennyi elkészült és hagyni kellett volna a franchise-t békén? Esetleg Vin Diesel és Samuel L. Jackson tudnak annyi vérfrissítéssel szolgálni, hogy Cage legújabb kalandja ismét megüsse azt a mércét, amit egy ilyen típusú akciófilmtől elvárnánk 2017-ben?
No persze lehetséges, hogy a félelmeink alaptalanok és a nézőközönség ugyanúgy felkapja majd, mint ahogy a Halálos Iramban esetében is történt. Nemsokára kiderül.
[fb_button]
Állllatt!!!
Én leginkább a visszahozásra leszek kíváncsi. A 2. részben Samuel L. Jackson egyértelműen kijelentette Ice Cube-nak, hogy Xander Cage meghalt. Ha figyelembe vesszük ezt a kijelentést, akkor csak úgy lehet “visszatérés”, ha az 1. és 2. rész közötti időszakról szól, de az már tényleg “visszatérés”?! (Ne vegyetek annyira hű de nagyon komolyan, csak kekeckedem 🙂 )
Igazad van . sztem az lessz hogy kamuba benyomjak hogy o akarta hogy zat hiddjek meg halt mert el akart tunni aztan valamilyen balhe nyoman kiderul hogy eletben maradt …..
Tuti ugy lesz ahogy te is mondod , hogy csak azt akarta, hogy halottnak higyjek mert el akart tunni. De ha kicsit jobban megnezzuk a sztori szempontjabol ez nem is olyan rossz huzas, hiszen jo oreg xander-unk egy amolyan 21-ik szazadi cowboj aki csak kaszkadorkodni szeret es csinytalankodni mind emelett esze agaban sincs a kormanynak dolgozni, csak hat ugyebar nem volt mas lehetosege. Bori vagy a gonoszirtas. Aztan valami tortenik majd ami miatt vissza kerul az ugynokseghez. De igy meg legalabb a folytatasban nem egy james bonda valtozott Xander-t lathatunk aki azota is a kormanynak dolgozik, hanem vissza kapjuk a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>