Alig öt hét választ el minket attól, hogy végre belevethessük magunkat Nathan Drake negyedik és (ó de fájó ezt leírni most) úgy tűnik, hogy egyben utolsó nagy kalandjába. Az Uncharted 4: A Thief’s End egy kilenc éves időszak lezárása lesz, a Naughty Dog és a Sony szerelemgyermekének végső epizódja (de azért a remény hal meg utoljára és a pénz az bizony nagy úr, úgyhogy magasabb összegekben senki ne fogadjon azért arra, hogy pár év múlva a fejlesztők nem kanyarodnak vissza a szériához).
Ugyan a megjelenésig hátralévő idő már fél lábon is kibírható, egy igazi rajongónak öt teljes hét az maga az örökkévalóság. Nos, voltak olyan szerencsések, nevezetesen újságírók, akik már most nyomhatták a játékkal egy kicsit, méghozzá egy madagaszkári küldetést játszhattak, amiben Nathan, Sam, valamint Sully autókáztak egy picit, erről érkezett most egy bő negyedórás, érintetlen játékmenet videó, amit most ti is megcsodálhattok, hogy egy picit enyhüljön a várakozás okozta fájdalom, vagy épp ellenkezőleg, hiszen amit látunk, az majdhogynem elképesztő.
[youtube id=”mJOdi7UemSo”]Nem csupán a grafika az, amit rögtön kiemelnénk, bár ha őszinték akarunk lenni, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a Naughty Dog az utolsó cseppet is kisajtolta a Sony negyedik generációs konzoljából. Minden apró részlet, a legutolsó tereptárgy is pontosan a helyén, a látvány pazar, a sebesség röccenésmentes… úgy tűnik, hogy tényleg nagyon odatették magukat a fiúk az utolsó részre (is).
De nem csak grafika rabul ejtő, hanem az a világ is, ami elénk tárul. Itt pedig elsősorban a játék világára célzok: a karakterek teljesen emberiek, a párbeszédek, a reakciók, az üres percek mesteri kitöltése – ez már most hibátlannak tűnik.
Így hát ez után a jó 16 perc után május 10 még messzebbnek tűnik, mint eddig. Viszont most már biztos, hogy érdemes volt beruházni arra a Playstation 4-re.
[fb_button]
Szerintem ez az első olyan játék amiért érdemes PS4-et venni.