Nem, szó sincs áprilisi tréfáról, a hír teljesen komoly, nem is lehetne komolyabb. Arról ugye már beszámoltunk pár hete, hogy a Turn10 Studios úgy döntött, hogy szakítva az eddigi hagyományokkal, a híres autóverseny játékuk következő epizódja, a Forza Motorosport 6: Apex megjelenik PC-re is, sőt ha ez még nem lenne elég jó hír, a pénztárcánkat is kímélik a játékkal, az ugyanis teljesen ingyenes lesz (leszámítva egy kis mikrotranzakciót, de ne legyünk kukacoskodók), ráadásul a megszokott módon gyönyörűen fest (errefelé megleshetitek a gameplay videót is).
Noha a külcsín mellett a belbecs egy kicsit szegényesebb, mint amit a keményvonalas Forza rajongók megszokhattak (itt ugyanis “csak” 20 pálya és 63 jármű lesz elérhető), ez még így is az év egyik legnagyobb meglepetése autós játék fronton.
[youtube id=”bQwmN48b3fo”]Hittük egész mostanáig, mígnem Dan Greenawalt, a Turn10 kreatív vezére tartott egy kiselőadást (a videót meg tudjátok nézni, csak másfél perc az egész), amin bejelentette, hogy a Forza Motorsport összes ezután megjelenő része jön személyi számítógépre is – így tehát vége az Xbox exkluzivitásnak.
Greenawalt külön kiemelte a már általunk is többször emlegetett UWP előnyeit (Univerzális Windows Platformok), bár túl sok reklámot nem igényel a Microsoft találmánya, hisz ha belegondolunk ez jó a fejlesztőknek, jó nekünk játékosoknak – mindenkinek jó, kivéve annak, aki foggal körömmel ragaszkodik a Windows 7-hez, hiszen a játékhoz (ahogy az összes crossplatform címhez is a jövőben) Directx 12, ezzel párhuzamosan Windows 10 szükségeltetik, illetve (ez talán a rosszabb hír) a Steamet is elfelejthetjük és marad az MS Store, amin azért bőven volna mit csiszolnia a redmonti cégóriásnak.
Nekünk viszont nincs más dolgunk, mint várni az Apexet, no meg az E3-mat júniusban, hiszen az ott bejelentésre kerülő új Forza már Xbox One mellett érkezik majd Pc-re is. Nem tudom mennyire emlékeztek, hogy 3-4 évvel ezelőtt már temették a platformot (mármint a PC-n való játékot magát úgy ahogy van), ehhez képest nagyon úgy tűnik, hogy a legjobb időszak majd csak most jön.
Ti mit gondoltok? Általánosan elterjed majd, hogy a legtöbb új cím megjelenik PC-re is?
[fb_button]
mikor?
Szóhoz se jutok!
Mi az a Forza meg Xbox? Mi az a PC és mi köze az Ablakok 7-hez? Meg ki vagyok én és mit keresek itt?
Különben meg várom.
A Forza 3-4 mindig is nagy kedvenc volt a 360-on és bár még nem éreztem azt, hogy be kéne ruházzak a One-ra, mindenképp az egyik legnagyobb motiváció a Forza és a Gears volt. Most már tényleg nem hiszem, hogy a következő 2-3 évben be fogok ruházni rá, hiszen mindent megkapok PC-n. Nekem sokkal inkább úgy tűnik, mintha lemondtak volna az Xbox-ról a játékfejlesztők és maga a cég is. Mondanám, hogy bánom, de a jó kis kontrollert PC-n is tudom használni, szóval hurrá. 🙂 What a time to be alive…