Az első részhez hasonlóan nagyon nyugtalanítónak ígérkezik a Démonok között második része is. A hozzá készült előzetesből legalábbis ez derül ki: nyikorgó ajtók, kitörő ablaküvegek,
180 fokkal elforduló feszületek és erős hanghatások gondoskodnak arról, hogy a trailer két és fél perce alatt végig kényelmetlenül fészkelődjünk a székünkben.
Az első rész egyébként a 2013-as év egyik nagy meglepetése volt: mindössze 20 millió dollárból készült el, ennek ellenére több mint 300 milliónyi bevételt hozott. A siker miatt készült hozzá egy spinoff is, Annabelle címmel, ami a Démonok között nyomába sem ér, nagyjából olyannyira sikerült jól, hogy még a hármas metró is ijesztőbb nála. A Démonok között folytatását eredetileg 2015
októberére ígérték a készítők, ám végül eltolták a megjelenést.
[youtube id=”VFsmuRPClr4″]A történet szerint Lorraine és Ed Warren (akiket Vera Farmiga és Patrick Wilson alakít ezúttal is) Észak-Londonba utaznak, ahol egy anya egyedül neveli négy gyermekét egy olyan házban,
amit nem annyira kedves és jó fej szellemek laknak. A korábbihoz hasonlóan a második részt is James Wan rendezi majd, akivel kapcsolatban többen is aggódtak, hogy a Halálos iramban 7 után
esetleg elszokott a horroroktól, és nem lesz képes visszatérni a Fűrész és az Insidious világához.
Ez az előzetes talán a kétkedőket is megnyugtatja majd – s lassan érdemes belátni, hogy Wan nem csupán a horror máfajhoz ért, ő igazi mindenes direktor (csak egy röpke kikanyarodás: A Halálos iram után jön ugye a The Conjuring 2, aztán a MacGyver, amit majd az Aquaman követ. Nehéz is lenne beskatulyázni Wan-t egyetlen műfajba).
A Démonok között második része június 10-én kerül majd az amerikai mozikba, magyar bemutatóról még nem tudni.
Neked hogy tetszett az első rész? Várod már a folytatást?
[fb_button]
Hát nem tudom ki hogy van vele, de engem rázott a hideg a trailer közben 😀