Az elmúlt évek során a Marvel univerzuma -kis túlzással- a mindennapi életünk részévé vált. Tudom, tudom, költői túlzásnak hat, de csak gondoljatok bele. A mozis durranások több, mint a fele Marvel, ha bekapcsoljuk a tévét, akkor onnan Daredevil, vagy a S.H.I.E.L.D. ügynökei vigyorognak ránk. Marveles a pattogatott kukoricás kosár, de ugyancsak a szuperhősök díszítik a pólónkat, a kulcstartónkat és még a gyereknek is Marveles tolltartót kell venni. Na de az az igazság, hogy ez csak azért történhetett meg, mert ott fent nagyon tudnak valamit, mi pedig (általában) fenntartások nélkül szeretjük is azt, ami Marvel.
Nem meglepő tehát, hogy egy idő után felmerült a kérdés: ha már a moziban is ezt nézzük és a tévéből is ez szól, akkor nem lehetne a két világot összefésülni, és élvezni egy nagy univerzumot, az összes hőssel? Nyugi, ez nem csak nekünk piszkálja a fantáziánkat, hanem a készítőknek is. Tudják ők jól, hogy ezzel igazán nagyot lehetne robbantani, viszont azt is tudják, hogy ez közel sem ilyen egyszerű megvalósítani.
Mármint ez még annál is nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik.
A problémák sora ott kezdődik, hogy a Marvel világa folyamatosan bővül. Ez érthető és egyben kikerülhetetlen is, hiszen fent kell tartani a fejlődést, no meg a rajongók figyelmét – ez máshogy nem megy, egyfolytában újítani kell. A nagyobb baj, hogy az időrendet kellene egyszer szinkronba hozni, ami már most nagy fejtörés elé állítja a készítőket. Ha ugyanis egy sorozatévad hamarabb játszódik, mint mondjuk az Infinity War, de csak később forgatják le, akkor a mozifilmben nehéz megjeleníteni a karaktert, hiszen nem tudják hogy néz ki, vagy hogyan viselkedik, viszonyul a többiekhez. Ugyanitt előjön az is, hogy egy összefésülés esetén értelmet kell adni a cselekménynek a sorozatban, hogy az passzoljon a filmhez és vice versa. Nem egyszerű vállalkozás ez, viszont hatalmas lehetőségeket és egyben hatalmas pénzt is jelent.
Ezzel pedig tökéletesen tisztában vannak a Marvelnél is, ahol Nate Moore nyilatkozata alapján már készülnek a két univerzum összehozására. A céljuk egy komplex és tökéletesen működő -no és logikusan felépített Marvel világ létrehozása, ami a nehézségek ellenére abszolút lehetséges vállalkozásnak tűnik hogy Nate szavait idézzem.
Meglátjuk, hogy mikor következik be az egységes Marvel univerzum, mert hogy egy ponton be fog, abban nincs kétségünk. De ez persze egyáltalán nincs ellenünkre, sőt.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!