Befutott az új Amerika kapitány: Polgárháború trailer




Forrósodik a levegő a harmadik Amerika Kapitány film körül, hiszen a bemutató dátuma is egyre közeledik, nem csoda hát, hogy a marketinggépezet fogaskerekei nekilódultak, hogy tegyék a dolgukat. Ennek pedig most mi élvezhetjük az eredményét, hiszen itt a frissen befutott új trailer. Vérfrissítésként összeszedtük, hogy mi az, amit már most tudunk, fussunk át ezeken először.

Bár sokáig éltünk a gyanúperrel, hogy a Marvel nem bonyolítja túl a dolgot, siettek megnyugtatni a közönséget, hogy szó sincs róla, hogy egy Bosszúálók 2.5 készülne, ez ízig-vérig Steve Rogers filmje lesz, nem kell aggódnunk. Noha ez az első olyan kapitány film, amiben feltűnik Tony Stark is, azt nem akárhogyan teszi – s bár eleinte azt hihettük, hogy a konfliktus forrása egész egyszerűen az, hogy a Vasember gonosz lesz, erről szó sincs. Csupán a kapitány változik meg és válik annyira bizalmatlanná, hogy ‘kirobbanjon a polgárháború’.

Azt már tudjuk, hogy visszatér Scarlett Johansson és Elizabeth Olsen is, sőt (lehet örülni, vagy bánkódni, kinek-kinek szája íze szerint) most már az sem titok, hogy a filmben feltűnik majd Tom Holland is, azaz hosszú idő után újra láthatjuk Pókembert a vásznon. Hogy egy kicsit csillapodjon a várakozás okozta kín, lessétek meg a ma kiadott új trailert:
[youtube id=”dKrVegVI0Us”] A bemutató dátumáig pedig már nem kell sokat aludnunk, hiszen május 5-én érkezik az Amerika kapitány: Polgárháború a mozikba, ami a maga 147 perces játékidejével az eddigi leghosszabb Marvel film lesz, reméljük ügyesen bánt minden pillanatával a rendezőpáros Anthony és Joe Russo.

Hogy a Polgárháború után mi lesz a Kapitány sorsa, az egyelőre még erősen kérdéses. Bár igazán senki nem akar változást, a helyzet az, hogy a Marvellel kötött szerződése Chris Evansnek ezzel a filmmel lejár, a karaktert viszont tovább kell vinni, ez nem is lehet kérdés.



Sokan úgy gondolják, hogy a Tél Katonája (Bucky Barnes), vagy a Sólyom (Sam Wilson) átvehetné a titulust (ahogy ez a képregényekben egy időre meg is történt), de titkon mindenki azt reméli, hogy nem kell lecserélni a karaktert alakító színészt és Evans hosszabbít. Meglátjuk, egyelőre még várjuk ki, hogy hogyan teljesít a Polgárháború, bár figyelembe véve, hogy bármi, amihez a Marvel nyúl arannyá változik, nagy meglepetésekre nem számítok.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .