Viszlát Lionhead Studios, viszlát Fable




Tegnap villámcsapásként jött a hír: a Microsoft bezárja a Lionhead Studios-t és a Press Play-t. Míg ez utóbbi talán sokatok számára ismeretlen (esetleg a Kalimba vagy a Max játékok miatt ismerhetitek a csapatot), addig a Lionhead megszűnése úgy hiszem, hogy az egész játékostársadalom számára egy hatalmas tragédia. Ráadásul az egész -azon túl, hogy a semmiből jött- meglehetősen érthetetlen is, hiszen alig három napja még épp a napi kihívásokat implementálták a Fable Legends-be, erre fel jött egy közlemény a Microsofttól és most vége a dalnak – ahogy mondani szokás.

A céget 1997-ben alapította Peter Molyneux (az ő nevéhez fűződik a Bullfrog is, a régi motorosok számára ez is egy igen jól csengő név, elég ha csak a Populus címet említem), s bár a közel másfél évtizedes működése alatt nem sok játékkal álltak elő, azok mindegyike meghatározó erejű volt.

Természetesen mint mindig, most is próbálunk objektíven tekinteni egy-egy történésre, de különösen fájó hír ez, mert a Lionhead első (és második) játéka egyike a valaha volt legnagyobb kedvenceimnek. Igen, a Black&White-ra gondolok, ami hosszú órákra, napokra, hetekre odaszegezett a monitor elé, s meggyőződésem, hogy évekkel megelőzte a korát, s ilyen magával ragadó hangulattal bíró játékot (pláne istenszimulátort) azóta sem készített senki.

black-white-2-20050928075058556

Black&White 2

Nagyobb tömegek siratják most Molyneux volt cégét a leghíresebb játéksorozatuk miatt, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy az egész Fable univerzumnak annyi. Ami egyelőre biztos, az az, hogy a Fable Legends már csak alig egy hónapig fog menni, április 13-án kihúzzák a dugókat a szerverekből (aki esetleg pénzt költött rá, az vissza fogja kapni, legalább ennyi pozitívumot említhetek), hogy a legendás sorozattal mi lesz, az egyelőre a jövő titka, de könnyen lehet, sőt, több, mint valószínű hogy a következő években nem fogunk új Fable játékot kapni.



Az egyetlen, amiben reménykedhetünk, hogy valaki felkarolja a Fable sorozatot (erre mondjuk van egy kis esély), pláne, hogy alig egy nappal a Lionhead bezárása után már özönlenek az állásajánlatok a volt tagok felé – nem csoda, hisz igazán kreatív emberkékről van szó, reméljük, hogy jó helyre kerülnek majd, ha már a Microsoft Game Studiossal véget ért a kapcsolat.[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .