Nagyon nagy a mozgolódás a Blizzard háza táján, olyannyira, hogy bejelentették a bejelentést: a játékosok számára piros betűs ünnep pedig március 11, a helyszín pedig az Americas Winter Championship, ahol ha minden jól megy, meghallgathatjuk Ben Brode-ot (ez mindig nagy élmény ugye), aki remélhetőleg az új kiegészítőről oszt meg velünk információkat.
Erre bőven megvan az esély, hiszen az új játékmódokat már ismerjük, így mi másról is szólhatna a bejelentés, mint az érkező kiegészítőről. Azt már tudjuk, hogy a ranked mód kettéválik, jön a standard és a wild mód. Előbbi az igazi újdonság, hisz itt csak az elmúlt időszak kártyáit használhatjuk (természetesen a Basic és a Classic lapok azért megmaradnak). A Blizzard ettől reméli a meta felfrissítését, no meg az új játékosok könnyebb csatlakozását. Sokan felhúzták a szemöldöküket, noha a veterán kártyások tudták, hogy ez a bejelentés csupán idő kérdése. Ezzel a tempóval ugyanis a helyzet lassan tarthatatlanná vált. Olyan mennyiségben jönnek a kiegészítők és velük együtt az új lapok, hogy akik mostanság csatlakoznak, vagy még csak tervezik a játékot, azoknak szinte esélye sincs már felvenni a ritmust, hiszen irdatlan mennyiségű kártyát kellene összeszedniük, miközben jönnek az újabb és újabb kiegészítők.
A Blizzard azonban a régi motorosokra is gondolt, számukra ott lesz a Wild mód: ez gyakorlatilag a mostani ranked átnevezett módja, ahol minden rendelkezésre álló kártyát használhatunk, megkötés nélkül. Mi pedig választhatunk, hogy melyik játékmód segítségével másszuk meg a létrát az adott hónapban, jutalmat pedig a magasabb eredmény után kapunk, hisz akár mindkét irányban elérhetjük a legend rankot, ha ügyesek vagyunk.
Hogy mit takar egész pontosan bevezetésekor a standard? A következő setekből válogathatunk standard paklinkba idén:
- Basic
- Classic
- Blackrock Mountain
- The Grand Tournament
- The League of Explorers
- 2016 tavaszi kiegészítő
Hogy ez utóbbi tavaszi kiegészítő egész pontosan mit takar, azt remélhetőleg pár nap múlva már tudni fogjuk.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!