Itt a Hubble új rekordja – videón a legtávolabbi galaxis

Az immár 26 éve szolgálatot teljesítő Hubble űrteleszkóp egy minden eddiginél messzebbi, mintegy 13,4 millárd fényévnyire lévő rendkívül fényes galaxisról készített képet, mely egyúttal rekord is: ennél régebbre az emberiség sosem tekintett még vissza, hiszen a gyengén észlelhető csillagrendszer a világegyetem keletkezése után alig 400 millió évvel mutatott formájában látható.

[youtube id=”vgQdQx3V1HY”] Az amerikai űrkutatók egy sokak által megkérdőjelezett technikát használtak arra, hogy ilyen távolságba lássanak, lévén a Hubble technikai paraméterei ezt korábban nem tették lehetővé. Ez azonban még nem minden, hiszen az űrteleszkóp által megfigyelt fényhullámok segítségével képet is tudtak készíteni a GN-z11 katalógusjelű csillagrendszerről, melynek elmosódott, határozatlan körvonala vörös színben pompázik, noha valójában feltehetőleg annyira forró, hogy színe igazándiból világoskék, csupán a roppant nagy távolság miatt, amit a fény megtett, annak hullámhossza eltolódott a színspektrum másik végére.

A világegyetem keletkezése után alig 400 millió évvel még azt az időszakot láthatjuk, amikor a csillagok születése a későbbiekhez képest jóval gyorsabban zajlott (a Tejútrendszerhez képest mintegy tízszer gyorsabban).

S hogy hogyan tudják meghatározni a tudósok, hogy (nagyjából) mely időpontra látnak rá, amikor a csillagrendszert vizsgálják? A válasz tulajdonképpen egyszerűbb, mint hinnénk: természetesen most is a fény segítségével, méghozzá úgy, hogy megvizsgálják a vöröseltolódás mértékét, azaz, hogy a fény által megtett út során abból mennyi alakul át az eredeti kék színből vörössé. (a GN-z11 esetében a vöröseltolódás mértéke 11.1, míg az eddigi rekord 8.68 volt egy másik galaxis esetében, melyet az ősrobbanás után 580 millió éves korában sikerült lencsevégre kapni.



A rekord kutatás vezetője Pascal Oesch, a Yale Egyetem kutatója maga is meglepődött az eredményen, ami jó eséllyel egészen addig rekordtartó marad, míg az öregedő Hubble-t le nem váltja a a James Webb űrteleszkóp, ami azonban jelenleg még fejlesztés alatt áll.

[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .