Amikor James Wan 2013-ban bemutatta a Démonok között első részét, aligha gondolta bárki, hogy ebből a történetből nemcsak egy horrorfilm, hanem egy komplett filmuniverzum nő majd ki, saját spin-offokkal, önálló szörnyfilmekkel és ikonikus alakokkal.
A The Conjuring széria azonban ennél sokkal több lett: Ed és Lorraine Warren sztoriját nem pusztán a rémisztő démonok miatt néztük, hanem azért is, mert Vera Farmiga és Patrick Wilson olyan párost formáltak, akik egyszerre voltak földöntúli hősök és nagyon is emberi figurák. A Démonok között: Utolsó rítusok ennek a több mint tízéves utazásnak tesz pontot a végére – vagy inkább három pontot, mert a film egyszerre lezárás, tisztelgés és egyfajta nyitott kérdés a jövő felé.
Démonok között: Utolsó rítusok – a méltó búcsú (?)
A sztori a valóságban is hírhedtté vált Smurl-család ügyével foglalkozik, akik évekig szenvedtek démoni zaklatásoktól. Ide térnek vissza a Warrenék, akik Ed egészségi állapota ellenére vállalják a harcot – és ezzel együtt a múlt feldolgozását is. Az egyik legszebb húzása a filmnek, hogy nem egyszerűen „még egy démonvadászatot” kapunk, hanem tényleg egyfajta számvetést. Az idősödő Warrenek története ugyanis sokkal inkább szól a szeretetről, a kitartásról és az elmúlásról, mint a falakról lecsúszó fekete nyálról vagy a hirtelen rád törő „jump scare”-ekről. Persze azokból is akad bőven, de ezúttal a hangsúly máshová került: a néző szíve összeszorul, miközben retteg.
Michael Chaves rendező láthatóan levonta a tanulságokat a korábbi részekből.
Nem próbálta meg túltolni a látványt, nem akart Avengers: Endgame-szintű, minden démoni karaktert egyszerre felvonultató zárást, hanem inkább egy intim, érzelmes lezárást készített, amit sokan a Logan stílusához hasonlítanak. És valóban: Ed és Lorraine sztorija itt kap igazi, emberi lezárást, miközben a démoni szálak természetesen ott bujkálnak minden sötét sarokban. A flashbackekben ráadásul megismerhetjük a fiatal Warreneket is, új színészek alakításában, ami meglepően jól működik, és segít még jobban megérteni, honnan indult ez a két ember.
A film atmoszférája hű maradt a klasszikus Conjuring-hangulathoz: lassú építkezés, feszült csendek, apró részletek, majd hirtelen kitörő rémisztő jelenetek. De talán még fontosabb, hogy ezúttal a középpontban tényleg nem a démon, hanem maga az ember áll. Vera Farmiga és Patrick Wilson között még mindig ott vibrál az a különleges kémia, ami miatt szerethetővé és hihetővé vált ez a franchise, és amely miatt a rajongók nem csupán a horrorért jártak vissza, hanem a Warren-házaspár történetéért is. Ebben a részben talán először van igazán hangsúly azon, hogy Ed törékeny, hogy Lorraine is elfáradt, és hogy minden démonvadász mögött van egy véges emberi élet. Ez adja a film igazi erejét.
Nem mindenki fogja persze ugyanígy látni.
Hiszen a film túlságosan is a jól ismert formulára épül: a sötét ház, a kattogó padló, a megszállott családtag – mindez már ismerős lehet a rajongóknak. A horrorjelenetek bár ötletesek, nem feltétlenül ijesztőbbek, mint a korábbi részekben, így aki valódi újdonságra vágyik, lehet, hogy kicsit csalódik. A tempó is lassabb, mint amit egy klasszikus horrorfilmben megszoktunk, a több mint kétórás játékidő néhol valóban soknak érződik. De aki végig kitart, az nemcsak ijedtséget kap, hanem egy méltó búcsút is a Warrenek történetétől.
Megéri?
Talán nem a legfélelmetesebb, de kétségkívül a legemberibb Démonok között film született. A rajongók számára ez igazi jutalomjáték, a karakterekhez kötődőknek pedig katartikus élmény – a kérdés csak az, vajon tényleg lezárásról beszélünk-e, vagy Hollywood még talál módot arra, hogy újra elővegye ezt a világot.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!