Eli Roth rendezésében készült 2024-es Borderlands egyike azoknak az adaptációknak, amelyekre hosszú idő óta várnak már a rajongók, ám utólag már azt kívánják, bárcsak sose készült volna el.
a kritika alapvetően spoilermentes
Az azonos című videojáték széria alapjaiból kiindulva, a film célja nem csak az volt, hogy a játékosokat újra elmerítse a Pandora világának őrült, looter-shooter univerzumában, hanem hogy egy szélesebb közönség számára is vonzóvá tegye ezt a kaotikus, humortól és akciótól fűtött élményt. De vajon sikerült-e ezt a két célt összeegyeztetni?
Pandora világa életre kel?
A Borderlands játékok egyik legfontosabb eleme a történet és a világépítés. A Pandora bolygó kietlen, brutális, posztapokaliptikus világa tele van veszélyes szörnyekkel, még veszélyesebb emberekkel és persze rengeteg fegyverrel. A film ehhez a világhoz nyúl vissza, miközben egy olyan narratívát próbál kibontani, amely központi szereplői között olyan karaktereket találunk, mint Lilith (Cate Blanchett), Roland (Kevin Hart), Tiny Tina (Ariana Greenblatt) és Claptrap (Jack Black). Lilith visszatér Pandorára, hogy megtalálja eltűnt nevelt lányát, és közben szembe kell néznie az apokaliptikus világ kihívásaival, valamint a bolygó uralkodói rétegeivel.
A történet központi eleme az eltűnt lány keresése, ami szép lehetőséget kínálna a karakterek mélyebb bemutatására és a világépítés kibontakoztatására, de itt jön a képbe az egyik legnagyobb probléma: a Borderlands narratívája egyszerre próbál komoly és szatirikus lenni. Az eredeti játékok rendkívül fekete humora és abszurd világa gyakran keveredik a brutális akcióval, de ez a filmben valahogy nem találja meg a megfelelő egyensúlyt. A humort erőltetettnek, az akciót pedig sokszor sterilnek érezzük, ami miatt a nézőt könnyen kizökkenti a történetből.
Borderlands: az elpazarolt tehetségek filmje
Nem vitás, hogy a Borderlands szereposztása kifejezetten impozáns. Cate Blanchett, Kevin Hart, Jack Black és Jamie Lee Curtis nevei egy olyan produkciót sejtetnek, amely tele van tehetséggel és szórakoztató jelenetekkel. Sajnos a filmben a karakterek közötti dinamika és fejlődés meglehetősen felületes marad, és még a legjobb színészek sem tudnak mindig érdemi mélységet adni a szerepeiknek.
Cate Blanchett Lilithje például sokkal komolyabb karakter, mint amit a Borderlands szelleme megkívánna. Bár a színésznő kétségtelenül mindent megtesz, hogy hiteles legyen, Lilith jelleme nem igazán ad teret a humor és az akció közötti váltásokra, amitől a figura olykor inkább idegennek tűnik ebben a világban. Kevin Hart, aki általában komikus szerepeiről ismert, ezúttal visszafogottabb Rolandként jelenik meg, de ez az új stílus nem igazán illik a színészhez. Jamie Lee Curtis és Jack Black ugyanakkor kicsit több szabadságot kapnak arra, hogy eljátsszák sajátosan őrült karaktereiket, mégis úgy tűnik, mintha a film egyáltalán nem használná ki maximálisan a komikus lehetőségeiket.
Akció és látványvilág – még ez sincs igazán rendben
A Borderlands játékok egyik ikonikus eleme a cel-shaded grafikai stílus, ami a film készítésénél nagy kihívást jelenthetett. Roth és csapata végül úgy döntöttek, hogy ezt az esztétikát elhagyják, ami meglehetősen vitatható lépés. A film látványvilága inkább egy hagyományos sci-fi akciófilmre emlékeztet, ami a rajongók számára kiábrándító lehet, mivel a játékok vizuális stílusa volt az egyik legeredetibb és legmeghatározóbb elem.
Az akciójelenetek pedig bár látványosak, gyakran kaotikusak és zavarosak, ami megnehezíti a néző számára, hogy valóban élvezni tudja őket. Egy-egy jól időzített robbanás, harcjelenet vagy fegyverhasználat képes ugyan felkelteni a figyelmet, de összességében a jelenetek nem hagynak maradandó nyomot.
Apropó humor: hát hol a Borderlands védjegye?
Az egyik legnagyobb kérdés az, hogy miért nem sikerült átültetni a Borderlands jellegzetes humorát a filmbe. A játékok híresek az abszurd, néha groteszk poénokról, amelyek minden pillanatban jelen vannak, és ez az egyik legfontosabb elemük. A filmben azonban ezek a poénok ritkák és többnyire erőltetettnek tűnnek. Talán a legnagyobb kihívás az volt, hogy a videojátékos humor és a filmes formátum közötti különbséget áthidalják, de a végeredmény inkább egy középszerű akcióvígjáték benyomását kelti, semmint a Borderlands vad, őrült világát.
Eli Roth a hibás?
Eli Roth egy olyan rendező, aki híres a brutális horrorfilmekről, mint a Cabin Fever vagy a Hostel, így érdekes választás volt őt felkérni egy videojáték-adaptáció rendezésére. Roth hozza is magával a jellegzetes stílusát a kegyetlen akciók terén, de valahogy nem sikerül teljes mértékben átültetni a Borderlands lényegét a vászonra.
A forgatókönyv számos klisét tartalmaz, és nem igazán sikerül jól megírni a párbeszédeket, ami tovább rontja a film amúgy is egyenetlen ritmusát. A Borderlands történetének lehetőségei szinte végtelenek lettek volna, de a filmben ezekből keveset látunk viszont, és a narratív szálak nem mindig kötődnek logikusan egymáshoz.
Egy újabb elvesztegetett lehetőség
Összességében a Borderlands (2024) egy olyan adaptáció, amely sajnos nem tud megfelelni sem a játék rajongói, sem a filmes közönség elvárásainak. Bár a szereplőgárda erős, a látványvilág időnként lenyűgöző, és néhány akciójelenet is szórakoztató, a film hiányzik abból a lendületből és eredetiségből, amit a játékok világában annyira szerettek az emberek. A film inkább egy steril, videojáték-klisékre épülő akciófilm lett, amely nem tudott kitörni a megszokott sémákból.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!