A legparább játékok evör – 3. oldal

Egy indie játékkal folytatjuk, ami egyszerűsége ellenére rendkívül emlékezetes számomra, aztán következzen egy igazi klasszikus. Vágjunk is bele.

Five Nights at Freddy’s




A Five Nights at Freddy’s egy 2014-ben megjelent indie point-and-click túlélő horror videojáték.

A játék középpontjában egy Freddy Fazbear’s Pizza nevű pizzázó áll, ahol a játékos egy éjszakai biztonsági őr szerepét tölti be, akinek az étteremben lévő, rosszul működő animatronikus állatfigurák ellen kell védekeznie úgy, hogy a biztonsági kamerák segítségével követi mozgásukat az épületben.

A játék nagyon egyszerű, de egyben rendkívül ijesztő is, hiszen tele van bizonytalansággal, mert általában fogalmad sincs, hol vannak a figurák, amíg nem kerülnek az arcod elé.

A félelem és a paranoia, amit a játékos a játék során átél, szinte egyetlen más horrorjátékhoz sem hasonlítható.

 

A játék óriási siker lett (főképp a büdzséhez viszonyítva), így az elmúlt években számtalan folytatást és spin-off-ot megélt, melyek közül több is képes volt megközelíteni az első rész utánozhatatlan hangulatát.

S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl

Ha jobban belegondolunk, az ukrajnai Csernobil radioaktív pusztasága tökéletes helyszín egy ijesztő videojátékhoz – különösen, ha radioaktív mutánsokat is beleveszünk a képletbe.

A 2007-ben PC-re megjelent S.T.A.L.K.E.R. egy első személyű túlélőjáték, amely egy alternatív valóságban játszódik, ahol a csernobili atomerőműben bekövetkezett második nukleáris katasztrófa mutálta a terület környezetét, beleértve a növényeket és az állatokat is. A Shadow of Chernobyl elsősorban nehéz, komor hangulatáról és nyílt világú dizájnjáról ismert. A valós csernobili terület a Föld egyik legborzongatóbb és legveszélyesebb helye, és egy ilyen nyugtalanító helyen való túlélésre épülő videojáték tervezése vitathatatlanul az egyik leghátborzongatóbb játékkoncepció, amit valaha készítettek.

Az atmoszféra – és bizony a technikai megvalósítás is – megelőzte a korát, igaz rengeteget kellett rá várni, de megérte. Sötét, nyomasztó kaland, tele izzasztó pillanattal. Öröm az örömben, hogy 2023-ban, azaz jövőre érkezik a folytatás, ami remélhetőleg felér minőségben a legendás elődhöz.




Ez még közel sem a vége, gyere tovább a negyedik oldalra is!

Vár a 4. oldal, még több ízig-vérig para játékkal. Kattints a gombra a folytatáshoz.

 

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .