Morbius (2022) – kritika

Oké, a Suicide Squad sikeréről nem ő tehet, de ha őszinték akarunk lenni, akkor messze ő volt a filmtörténelem leggyengébb Jokere. Most pedig újra szuperhősködésre adta a fejét, igaz ezúttal a Sony berkeiben öltötte magára Morbius doktor karakterét, és hát a vámpíros téma talán már kissé lecsengőben van, de azért még bőven lenne benne annyi szufla, amiből egy korrekt kis mozit össze lehetne rakni.

Főképp akkor, ha a nagy nevek mellett nagy költségvetés is a rendelkezésre áll, ám Daniel Espinosa direktor – aki már az Élet kapcsán megvillantotta, hogy a nagy nevekből nem feltétlen csinál sikersztorit – nagyon nem tudott mit kezdeni azzal a katyvasszal, amit forgatókönyv címén egy szalvéta sarkára firkantva elé dobtak.

Szívesen mondanám ugyanis, hogy a Morbius tökéletesen beleillik a gyáva szuperhősfilmek sorába, ám a probléma itt jóval nagyobb. Igen, el kell fogadni, hogy sok esetben csak arra mennek rá a stúdiók, hogy hangzatos nevekkel, jól összevágott előzetesekkel eladjanak egy olyan sztorit, amiben egy tollvonásnyi újítás nincs, hisz így lehet biztosra menni, kockázatok és mellékhatások nélkül. Számtalan ilyen példát láthattunk az elmúlt tizenöt évben – már ami a szuperhősös témát illeti -, ám nagyítóval kell keresni azokat, amelyek ennyire pocsék módon sikerültek.

Ahogy az Öngyilkos osztag esetében, most is gonoszság lenne elverni a port Leto-n. Nem ő tehet ugyanis arról, hogy minden ízében gyenge eresztés lett a Morbius, sőt, amit ebből a papírvékonyságú karakterből ki lehetett hozni, azt azt hiszem ő kihozta. Sajnos egyik karakternek sincs mélysége, se a címszereplőnek, se a mellette felbukkanó-eltűnő epizódszereplőknek, a főgonoszról pedig ne is ejtsünk szót, mert annyira arcpirítóan bugyuta, hogy ennél bárki jobbat írna.

Pedig idő lett volna, hisz nem csak a filmet tologatják már két éve (plusz áfa), hanem a játékidő is adna teret a kibontakozásra. Erre azonban hiába várunk, nem fog megtörténni, a tempó ugyanis feszes, bár semmiképp sem izgalmas.

A másik szívfájdalom azonban még hátravan, ugyanis én azt vallom, hogy legyen bugyuta, legyen üres, de akkor legalább legyen látványos, és kapcsolja ki az agyam. A helyzet azonban az, hogy itt a CGI is gyötrelem, egyszerűen érthetetlen, hogy mire ment el ennyi lóvé (75 millió környékén volt a büdzsé).

Hogy akkor mi a konklúzió? Nos, az, hogy ha csak nem vagy 30 Seconds to Mars rajongó, akkor nem igazán van okod arra, hogy megnézd, mert a Morbius semmi olyat nem tartogat, ami elégedettséggel töltene el.