Ahogy telnek a hónapok, múlnak az évek, úgy várok egyre kevesebbet a Netflix saját gyártású filmjeitől.
Félre ne értsetek, nem azt akarom ebből kihozni, hogy a streamingszolgáltató csak selejtet gyárt, szó nincs ilyesmiről, ám időről-időre belefutok abba, hogy bejelentenek valami nagyon ígéretesnek, látványosnak tűnő projektet, amihez leigazolnak egy sztárparádét, beleöntenek egy kádnyi pénzt és a vége egy biztonsági játék, egy felejthető közepes, ami meg sem próbál más lenni, meg sem próbál kockáztatni.
Red Notice. Elég ha ennyit mondok szerintem, és erre a sémára tucatjával lehetne ráhúzni a többi filmet szép sorban.
Aztán persze vannak pozitív meglepetések, valamilyen szinten ilyen volt a Madarak a dobozban is 2018-ban, érthető tehát, hogy Sandra Bullock bevállalt még egy Netflixes mozit. A Megbocsáthatatlan pedig egy igen érdekes történetet dolgoz fel, kár, hogy a hibái mellett nagyon nehéz szó nélkül elmenni.
Ruth Slater (Sandra Bullock) két évtizedet tölt a rácsok mögött, egy sheriff meggyilkolása miatt. A nő, miután szabadul, képtelen maga mögött hagyni a múltat, hisz bármit is tesz, bárhová is megy, ő örök életére csak egy zsarugyilkos marad. Egyetlen célja innentől nem más, minthogy megtalálja húgát, aki mindössze öt éves volt, amikor a tragédia megtörtént.
Rendkívül fura volt látni Bullockot egy ilyen karakterben, valahogy az évtizedek alatt megszoktam, hogy ő a szende barna, aki bár csetlik-botlik, de mindenki kedvence. Ettől függetlenül ezen idővel túl tudtam magam tenni és azt kell mondjam, hogy jól hozza a kezdetben megváltást kereső exfegyencet, a megviselt, csapzott, megtört immáron idősödő asszonyt. Ez pedig nagyon kellett ahhoz, hogy a film működjön, hisz a fókusz szinte végig rajta van.
Talán túlságosan is, és ezt mindenképpen felrónám hibának. Elbillent a mérleg nyelve, mert értem én, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen sors, de itt a testvérével való viszony sokkal érdekesebb lett volna, bőven megért volna egy alaposabb kifejtést, főleg ami a végjátékot illeti. Erről nem írok többet, mert rontaná a filmélményt, majd meglátjátok mire gondolok. A lezárás ugyanis a film leggyengébb pontja (a jó pár logikai baki mellett) és sok nézőt elégedetlenül hagy majd.
Ugyanakkor a játékidő aránylag feszes, az alakítások Sandrán kívül is jók. A film meglehetősen komor hangulatú – mondjuk ez sejthető volt -, így kell a megfelelő hangulat ahhoz, hogy élvezni lehessen.
“A lezárás ugyanis a film leggyengébb pontja (a jó pár logikai baki mellett) és sok nézőt elégedetlenül hagy majd.”
kb. az ilyenek elégedetlenek pl. a Trónok harca befejezésével is. Amit nem látsz az nincs. Elképzelhetetlen bármi is a film után. Legalább a stáblista végéig gondolkodj rajta … vess fel alternatívákat … válassz a lehetőségek közül.