Ígéretes fiatal nő (2020) – kritika

Abszolút nem akarok belemenni a meetoo mozgalom mélységeibe, hogy kinek őszinte a vallomása, és esetleg ki az, aki csak a 15 perc hírnévre vágyik – ez nem az én feladatom és nem is érzem annak.

Mindazonáltal örülök, hogy valami tényleg megindult és az elnyomott, meghurcolt, bántalmazott nők végre ki mernek, ki tudnak állni magukért. Egész pontosan leginkább annak örülök, hogy a világ végre nyitott arra, hogy meg is hallgassa ezeket a nőket (és bizony adott esetben férfiakat). Nem kell szégyenkezniük, nincs áldozathibáztatás, és bizony nagyon jól van ez így.

Mostanra pedig tényleg megkapták ezek a bántalmazott emberek azt a hangot, amire szükségük van, mégis… bátor húzás volt Fennel részéről forgatni egy csajthrillert, aminek a sikerességéhez bizony nagyon kellett Carey Mulligan, aki zseniális színésznő, ezúttal is kifogástalan alakítással.

Az ígéretes fiatal nő kimért pontossággal egyensúlyozik a könnyed akció és a véresen komoly thriller élén: főszereplőnk Cassandra (Mulligan), aki egy régi – nem őt, hanem barátnőjét ért – trauma miatt gyakorlatilag felhagy az életével. Félbeszakítja orvosi tanulmányait, és egyik napról a másikra vegetál: az ő igazi élettere az éjszaka.

Olyankor ugyanis prédára vadászik. Egyedülálló, védtelen, erősen becsiccsentett lányt alakít és arra vár, hogy melyik férfi csap le a vadra és használja ki a helyzetet – annak ellenére, hogy ő az utolsó erejével is tiltakozik -. Hogy aztán jöjjön a meglepetés az erőszakoskodónak: ő nagyon nem az az ártatlan bárányka, akinek tűnt.

Nem, nem a büntetéseken van a hangsúly, a történet ennél sokkal tovább bonyolódik, amikor belép a képbe egy jóképű lovag, Ryan, aki ráadásul orvos és hát a múlt árnyai igencsak beköszönnek, Cassandrának pedig döntenie kell. Méltó zárást ad a történetének, vagy feladja elveit. Ő pedig dönt – mi pedig így leszünk gazdagabbak egy nagyon jó filmmel.

Nem megyek bele jobban a történetbe, higgyétek el, hogy a film utolsó fél órája a legjobb dolog, ami a mozival idén történt.

Egy folyamatosan felépülő sztori apró darabkái szépen a helyükre kerülnek, mi pedig kapunk egy tökéletes zárást – és itt álljunk is meg egy pillanatra, mert a gyakorlott filmnéző tudja jól, hogy ez mekkora és milyen ritka ajándék -.

Én pedig nagyon nem is tudok mit hozzáfűzni ezen túl. Fennell filmje remek, és bár vannak (az elején) lagymatagabb pillanatok, összességében nagyon elégedetten távozunk. Semmiképp se készüljetek azonban vígjátékra, mert ahogy közeledik a végkifejlet, úgy lesz egyre inkább sötét, komor és megrázó Cassandra története.