Tom és Jerry (2021) – kritika

William Hanna és Joseph Barbera 161 epizódos macska-egér harca gyerekkorom meghatározó része volt.

Persze az én gyerekkorom még teljesen más volt a nyolcvanas években: nem volt internet, nem voltak streaming szolgáltatók, nem volt millió csatorna a tévében… egy szó, mint száz, nem volt ekkora inger, nem volt ekkora választék és bizony akkoriban még a kézzel “készült” rajzfilmek divatja volt… hát még a negyvenes években, amikor a Hanna-Barbera páros világhódító útjára engedte kedvenc macskánkat és egerünket.

Félre ne értsetek, nem azt akarom ebből kihozni, hogy régen minden jobb volt – dehogy volt -, de azt még nosztalgia nélkül is vallom, hogy ezek a mesék egészen más minőséget képviseltek, mint a maiak. Egy Tom és Jerry, egy Flúgos futam, vagy a Kengyelfutó Gyalogkakukk… míg a mérleg másik oldalán egy Mancs Őrjárat… értitek mire akarok kilyukadni (és persze vállalom, hogy ha az ovisok tudnának olvasni, akkor ezért a mondatomért nagyon csúnyán megkapnám a magamét.)

De a Tom és Jerry bájának egy jó része éppen ebben rejlett. A Hanna-Barbera párosban, abban, hogy 50-80 évvel ezelőtt készült, kézzel rajzolva, kínkeserves munka árán, és hogy tökéletes hosszúságú epizódok meséltek el egy-egy csetepatét.

Ezzel szemben persze erősen kérdéses volt, hogy van-e létjogosultsága egy élőszereplős, animált változatnak 2021-ben, ráadásul 100 perces hosszal – azaz egy olyan formában, ami gyakorlatilag semmiben sem hű az eredetiekhez képest -.

A válasz erre egyfelől egyszerű, másfelől azonban korántsem az: mert ha így nézem, és így hasonlítok, akkor persze nincs, és ez a film, mint a Tom és Jerry történelem folytatása teljesen felesleges.

Azonban ha különálló történetként nézem, a múltat teljesen félretéve, akkor a legszőrösszívűbb oldalamnak is el kell ismernie, hogy egy kellemes – ám feledhető – kikapcsolódásban volt részem.

A történet egyszerű – és ezzel nincs is semmi baj -: főhősünk Kayla (Chloë Grace Moretz, bizony, egy hús-vér hölgy) némi túlzás és hazudozás után felvételt nyer egy impozáns szállodába, ahol egyre sikeresebbé válik. Olyannyira, hogy rá hárul egy ismert sztárpár esküvőjének a lebonyolítása, amit Jerry keresztül akar húzni, így a hölgy megbízza Tomot, hogy takarítsa el az útból az egeret.

S bumm, már meg is van a macsak-egér harc megfelelő táptalaja, mi pedig csak fél órával később vesszük észre, hogy ez a film igazándiból nem is róluk szól, ők csupán szórakoztató mellékszereplők egy családi moziban.

És azt hiszem ez a lényeg: ez igazán nem Tomról és Jerryről szól, ők csak látogatók egy új világban

– ahol már minden állat rajzolt, de már nem úgy mint régen -, s bár a kergetőzésük ezúttal is szórakoztató, sőt, a látvánnyal sincs baj (akik esetleg amiatt aggódtak, hogy leesnek majd a vászonról, azokat most megnyugatom, hogy erről szó sincs), azért ez már nagyon nem az a Tom és Jerry, amire mi, felnőttek emlékszünk.

Hogy emiatt haragszom-e a filmre? Nem, mert bevallom én tényleg egész kellemesen elszórakoztam rajta. De ez nem egy Tom és Jerry film, ez egy családi vígjáték, amiben felbukkan kedvenc párosunk is. És azt hiszem, hogy sokatoknak ez nem lesz elég – teljesen érthető módon -.