Ausztrália tényleg rövid úton horror nagyhatalommá vált, mi, nézők pedig őszintén örülhetünk ennek.
Ugyanis ismételten a szigetországból érkezett egy üdítően eredeti alkotás, egy olyan országból, ahol pár évtizeddel ezelőtt a műfaj még tiltott volt.
Ráadásul egy elsőfilmes író-rendezőnő “felelős” a Relikviáért, Natalie Erika James, akinek a nevét mindenképpen érdemes megjegyezni, mert aki elsőre ilyen minőséget tesz le az asztalra, az a későbbiekben is okozhat még bőven meglepetéseket. (Jordan Peele példájából kiindulva legalábbis mindenképpen bizakodó vagyok).
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de minél inkább eljár felettem az idő, annál inkább részesítem előnyben azokat a horrorokat, amik nem kiszámítható (vagy épp kiszámíthatatlan) jumpscare-ekkel próbálnak meg halálra rémíteni, hanem az atmoszférateremtéssel tuszkolják be a rettegést szép lassan, fokozatosan a bőröm alá.
Ilyen volt a VVitch, vagy épp a Lighthouse, de a lista persze nem teljes: szerencsére az utóbbi években divatba jöttek a hasonszőrű elven működő horrorok.
A Relic ezt a sort folytatja, noha nem hibátlanul, de nagyon is emlékezetesen.
Jó, most talán meggondolatlan voltam, mert akik csak az első pár sort olvassák el, azoknak annyi marad meg, hogy a film nem hibátlan: igen, egy nagyon picit lassan indul be, és talán a végére is ráfért volna még egy pici vágás, de mindez senkit se tántorítson el egy árva pillanatra se: ha szeretitek a nyomasztó-elgondolkodtató-rátok telepedő horrort, akkor ez bizony a ti filmetek lesz.
A történet szimplán csak nagyszerű: egy három szereplős kamarahorroról beszélünk: anya-lánya látogatja meg a nagymamát, aki történetesen napokra eltűnik a közeli erdőben. Majd mikor előkerül, az egész teste tiszta zúzódás, fogalma sincs, hogy merre járt és mi történt vele. Ahogy pedig telnek a napok, úgy lesz a nagyi egyre furcsább: hangulatingadozások, és a demencia összetéveszthetetlen jegyei keserítik meg az együtt töltött időt.
Ám a történések egy idő után nem feltétlen magyarázhatóak simán a demenciával.
Anyának és lányának egyre inkább az az érzése, hogy az elmúlás és a felejtés szomorú ködén túl valami nagyon sötét munkálkodik a háttérben.
Ennyi. Ennyi bőven elég, többet nem is kell tudnotok. Elég, ha elhiszitek nekem, hogy remek másfél óra vár rátok, egy korrekt, kerek történettel, okosan megírt forgatókönyvvel és – mivel tényleg kamarahorrorról beszélünk, nagyon fontos, hogy – három zseniális alakítással.
Én roppant hálás vagyok Natalie Erika James-nek, hogy elkészítette ezt a filmet és hiszem, hogy tanul a – kevés – hibáiból, amiket elkövetett, így a következő alkotása még nagyobb durranás lehet majd.
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!