Közelednek az ünnepek, nyakunkon a karácsony, mi másra is lehet ilyenkor szükségünk, mint egy jó öreg romkomra?
Na jó, nyilván egy kis szarkazmust azért vittem bele, hisz még csak október vége van, de tekintsünk most el a dátumtól és fogadjuk el, hogy amilyen zűrös egy évünk volt, egy kis nyugalommal átitatott karácsonyi hangulat most tényleg nem árt senkinek.
A karácsonyi filmek egy külön állatfaj: általában ugyanarra a sablonra építkeznek és abban az előnyös helyzetben vannak, hogy nemigen kell újítaniuk, elég, ha a jól ismert kliséket egymásra dobálják, átitatják egy áhitattal, száncsengő, műhó, és bumm, kész is az aktuális Igazából szerelem koppintás.
Az emberek többsége pedig morogva, de végül mosolyogva nézi meg ugyanazt – más címmel – századjára is. Mert ez működik. Ami pedig működik, azon minek változtatni. Teljesen jogos ez a stúdiók részéről.
Ezúttal a Netflix szállított aránylag korán egy idei versenyzőt, aminek a magyar címe ugyan kevésbé, de az eredeti, – Holidate – annál beszédesebb.
Nem tudom ezt udvariasabban körül írni, ez ilyen amerikai dolog lehet, legalábbis a filmek alapján nagyon úgy tűnik, hogy azon a kontinensen egy teljesen más dimenzió van, mások a problémák, nagyon dübörög az amerikai álom. (valójában látszik, hogy ez nem így van, de most ne hasogassunk szőrszálakat).
Mert hogy a film alapkonfliktusa az, hogy van egy páros, akik eleinte nem is tudnak egymás létezéséről, de a közös problémájuk összehozza őket.
Ez a probléma pedig nem más, mint a család piszkálódása bizonyos ünneppi alkalmakkor. Mégpedig azért, mert Sloan (Emma Roberts) is, és Jackson (Luke Bracey) is szingliként képesek csak megjelenni ezeken az összeröffenéseken. Aztán egyikük sem bírja már tovább, hogy emiatt lerágják a hajukat és egy véletlen találkozás után elhatározzák, hogy egymás szabipárjai lesznek. Szóval hogy minden ilyen rendezvényen együtt jelennek meg. Mint egy pár. De amúgy persze nem lesznek egy pár.
De persze azért idővel jól egymásba szeretnek. De nem mernek lépni. Pedig úgy összeillenek. De jaj. De mégis. De mégsem. Hopp, havazik. Hallottátok ezt a csengettyűszót?
Szóval… felesleges is túlmagyaráznom, a film pontosan annyira klisés, amennyire annak gondoljátok így első ránézésre. Totálisan. Maximálisan. A meglepetések száma nulla, a jól ismert fordulatoké pedig rengeteg.
De ettől függetlenül nem lehet utálni. Persze ha magát a műfajt rühelled, akkor semmi keresnivalód előtte, de amúgy ez egy teljesen korrekt romkom, pont amire ilyenkor szükség van. A főszereplő páros jól mutat együtt, működik a kémia, a poénok egy részén egész jókat lehet nevetni, az érzelmekkel pedig pont ott és úgy játszik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Se több, se kevesebb. Mértani pontossággal kimért karácsonyi kliséhalom. És garantáltan nem az utolsó idén.
Na jó, ezzel mondjuk nem mondtam nagyot.
Nekem jólesett, és szerintem ti is sokan így vagytok ezzel. Megvan ezeknek a filmeknek a maga ideje és bája – kár lenne tagadni, hogy sokan szeretjük a karácsonyi csodákat.
Nagyon szerethető film, szinkronnal és eredeti nyelven is szuper. 🙂