Sokszor sóhajtunk fel szomorúan: bezzeg régen minden jobb volt. Pláne az akciófilmek.
Mert hát hol lehet összehasonlítani a mostani erőlködéseket egy Die Harddal? Kicsoda Jason Statham, vagy épp Chris Hemsworth egy Steven Seagalhoz képest?
Régen még tudtak igazi akciófilmeket csinálni, amelyekben nem a szövevényes sztori, vagy épp a CGI akart mindent elvinni a hátán, hanem voltak karakterek, kőkemény férfiak, meg bunyók. Na meg autós üldözések.
Na valami ilyen nosztalgiafaktoros húzós este során pattanhatott ki az ötlet Jeremy Drysdale forgatókönyvíró fejéből: kellene csinálni egy kilencvenes éveket megidéző eksönt, lehetőleg valami nagy húzónévvel a főszerepben, mert ennyi tutira elég.
A gond azzal van, hogy ami régi – és klasszikus -, azt az esetek 99 százalékában azért szeretjük, mert akkor, azokban az időkben azok az alkotások adtak egy bizonyos élményt. És ez az élmény jó mélyen belénk ivódott, emiatt még mindig úgy tartjuk ezekről a mozikról, hogy zseniálisak. Mai szemmel is.
Azonban ha lemásolunk egy ilyen filmet, más szereplőkkel, rendezővel, zenével, akkor a végeredmény csak egy szájhúzásra lesz elegendő, mert most, 2020-ban már egész más igényekkel ülünk le filmezni.
A Line of Duty-nak vannak pozitívumai. Az első – és egyben legnagyobb – az pont Aaron Eckhart. Az az Aaron Eckhart, akit én sosem szerettem igazán, pedig egy jó színész… van ez így, egyszerűen nem szimpi a srác, nézzétek el nekem. Viszont azt el kell ismernem, hogy sokszor nagyot alakított már, és bizony most sem rajta csúszik el a történet: remekül hozza az elkeseredett, rohanó zsarut, akinek nagyon, de nagyon helyre kell hoznia a baklövését, különben iszonyú nagy lesz a baj.
Történetünk főhőse ugyanis lelő valakit – ez megesik szolgálat közben -, azonban ezúttal nem a legjobb embert teszi hidegre. A gonosztevő ugyanis egy emberrabló, aki épp a rendőrfőnök lányát tartja fogva egy üvegkalitkában, amiben folyamatosan emelkedik a víz. A legnagyobb gond, hogy senkinek árva fogalma nincs arról, hogy pontosan hol, kivéve a hullát – akitől ugye túl sok inft nem érdemes várni.
Hogy ne legyen elég a bajból, az emberrabló tesója is rendesen begőzöl, s Franknek nem csak az idővel kell versenyt futnia, de valahogy túl is kellene élni a morcos bratyót.
Szerencsére ehhez a nem mindennapi kalandhoz kap maga mellé egy társat, a modern kor elvárásainak megfelelően egy csajt, aki persze nem zsaru, hanem egy vlogger.
Kapunk tehát egy buddy cop-os emberrablós, időhajszás akciófilmet, ami akár jól is elsülhetne (az eredetisége teljes hiányának ellenére), azonban a forgatókönyv irtózatosan (de tényleg) kiszámítható, a rendezés meglehetősen amatőr, és az akciójelenetek is bőven adnak okot a cöccögésre. Hol a botrányos kamerakezelés miatt, hol azért, mert teljesen életszerűtlen az, ami a vásznon történik.
Mindemellett azonban a szűk másfél órás játékidőnek hála nemigen ül le a cselekmény, unatkozni nem fogunk, a pörgés onnantól, hogy beindul, szinte állandó. Kár, hogy nem sikerült belevinni némi ötletet, újítást, vagy olyan csavart, amit nem láttunk ezerszer, de mint mondtam, a film csak a nosztalgiára játszik, és nagyjából ennyi.
A középszer aljáról azonban még Eckhart is kevés, hogy kihúzza, sajnos a Line of Duty úgy fog elsüllyedni az emlékeink közt, hogy nyoma sem marad.
Hujjuj.. Nálam már a “vlogger csaj” miatt ki fog esni a képből.. Már a valóságbam is hánynom kell ezektől a tiktokos, fészbukos vlogos baromságoktól..