Jonathan Mostow az a rendező, akit a köznyelv csak korrekt iparosként jellemezne. Hogy ez gond-e? Nem hinném, hisz korrekt iparosokra mindig szükség van.
Más kérdés, hogy az általuk létrehozott filmekre érdemes afféle tömegtermékként tekinteni és ha végigzongorázzuk Mostow mozijait, akkor rögtön meg is értjük, hogy miért.
Annak ellenére, hogy megkapta a két – talán valaha volt – legnagyobb akciósztárt, mindössze olyan filmeket sikerült velük kiadni a keze közül, mint a Terminátor 3, illetve a Hasonmás. Pedig azért egy Schwarzenegger, vagy egy Bruce Willis ennél többre hivatott. Nem?
Így hát amikor jött a hír, hogy kicsiny hazánkban forgatja a következő moziját, amire ezúttal az új hullámos akcióhős, Sam Worthington ugrott be főszereplőnek, már előre legyintettem. Oké, jön egy újabb könnyen felejthető akciómozi. Majd egy álmos téli estén talán ráfanyalodok.
Tudom-tudom: most kellene jönni annak, hogy ámde amikor végül leültem a film elé, akkor valami olyan pozitív csalódásban volt részem, hogy átértékeltem az előítéleteim… nos ez sajnos nem történt meg, de a Hunter’s Prayer egy simán fogyasztható cucc lett.
A történetben biztosra mentek a készítők: egy ezerszer (meg egyszer) látott klisét kapunk újra.
A csúnya gonoszok felbérelnek egy bérgyilkost (Sam, aki amúgy elég labilis idegállapotban van, amiben közrejátszik némi szerhasználat is), akinek meg kellene ölnie egy tinilányt, de hát az mégis milyen dolog lenne, úgyhogy persze képtelen meghúzni a ravaszt.
Ehelyett szépen összeállnak ők ketten, aztán megpróbálják valahogy megúszni a nem egyszerű helyzetet, mert hát a csaj mellett most már Lucas hátán is egy hatalmas célkereszt van. Így hát menekülnek, akcióznak, aztán tovább menekülnek, esetleg bosszút állnak, ilyesmik. Tudjátok, csak a szokásos.
Viszont annak köszönhetően, hogy klisét pakoltak klisé hátára, legalább volt idejük átgondolni, hogy melyek az igazán működőképesek és megpróbálták csak azokat felhasználni, így egy legkevésbé sem eredeti, ámde a végeredmény tekintetében egész vállalható sztori kanyarodik ki a szemünk előtt.
A csaj ugyan teljesen infantilis, de legalább gyönyörű (mielőtt megköveznétek, valójában már elmúlt 20), sajna néha idegesítően bárgyú, de túl lehet rajta lépni. Sam Worthington egy más tészta, a srác tipikusan az a színész, akit valaki vagy szeret, vagy nagyon nem (én az előbbibe tartozom), azt majd ti tudjátok, hogy az ő neve inkább húz a megtekintés felé, vagy épp ellenkezőleg, a karaktert jól hozza, simán elhiszed neki az akciókat -is-.
Úgyszintén pozitívum, hogy Mostow nem állt be a sorba és nyújtotta rétestésztára a filmet a mostani trendeknek megfelelően:
tokkal-vonóval másfél óra az egész, ennek hála, hogy nem ül le, nincs benne sok töltelékjelenet, pörgős, dinamikus az elejétől a végéig.
Szóval ilyen mozi lett ez: egy korrekt iparosmunka. Simán beleillik Mostow sormintájába, zokszó nélkül hozza a Hasonmás minőségét, persze azért ez egy másfajta stílus.
Ínségesebb időkre tökéletes néznivaló, de amúgy se kell tőle megrettenni, mert egy másfél órás kikapcsolódásnak simán megteszi.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!