Orosz Dénes azon ritka rendezők egyike, aki mindössze két filmmel atombiztosan behatárolta azt a műfajt, amit tőle várni lehet.
Tudjátok mire gondolok: ha meglátod, hogy a filmet Scorsese, vagy Verhoeven rendezte, akkor pontosan tudod, hogy mire számíts. Nem ér meglepetés, mert a rendező keze nyoma mindig ott van az alkotáson. Nos Orosz Dénes is ilyen.
És most biztos sokan azt várjátok, hogy nekiállok ekézni őt, de nem kedves olvasóim, nem erre ment ki a bevezető. Nekem a Poligamy is tetszett (pláne elősfilmes rendezőtől), és… dobpergés…. a Coming Out-ot is simán nézhetőnek éltem meg. Oké, tudom, bugyuta, meg bagatellizált, meg amúgy is, meg egyébként, de simán fogyasztható, kellemes kis limonádé volt.
A Seveled (se nélküled…) folytatja ezt a sort, és bár vannak nagyon bosszantó hibái (spoilerezek: a legfőbb bűne az, hogy alapból hülyének nézi a nézőt), egy nagyon kellemes kis nyár esti filmecske lett, ami fontos kérdéseket kerülget.. csak kár hogy közben (spoiler!) hülyének nézi a nézőt.
Szóval a méltán népszerű és sikeres Good bye, Lenin! nyomdokain elindulva ezúttal a szerelem kapcsán keveredünk szinte feloldhatatlan kamurengetegbe. Főszereplőnk Gergő (Mészáros Béla), a negyvenes kritikus, akit – kissé érthetetlen módon – imádnak a nők, azonban a stabil boldogságot nem nagyon találja meg.
Mondjuk amilyen válogatós, nem is csoda.
Van azonban egy akadálya annak, hogy élje a boldog agglegények felhőtlen életét: méghozzá a súlyosan szívbeteg édesanyja, akinek már csak pár napot adnak az orvosok és akinek egyetlen vágya, hogy fia végre megállapodjon és unokával örvendeztesse meg őt. Gergő jó gyerek (és hát persze nagyon szereti a mamát), így hát úgy dönt, hogy a kegyes hazugságban nincs semmi rossz: felbéreli a kissé bohókás (hogy finoman fogalmazzak) terhes szomszéd lányt Sacit (Tenki Réka), hogy játssz el a barátnőjét és eltitkolt magzatának édesanyját.
Ahogy az ilyenkor a filmekben lenni szokott, a mama egy csapásra meggyógyul, így az újdonsült párosnak fenn kell tartania a látszatot (előreláthatólag a világ végéig), mert hát anyuka gyenge szíve egy ekkora hazugságot nem bírna ki. De vajon lehet-e a rögtönzött kamuszerelemből igaz? Vajon képes-e szereplőnk abbafejezni az önbecsapást és szembenézni azzal, amit igazán szeretne – még ha ez lemondásokkal jár is -? Mitől lehetünk igazán boldogok? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kapargat a Seveled, és hát mit is mondhatnék, ez egy jó koncepció.
Lenne, ha nem nézné tök hülyének a nézőt.
Mert az egy dolog, hogy a jó bevált sablonokból lett összeollózva a sztorivonal, ennek nagyjából ez is az rendje-módja. De az ilyen és ehhez hasonló történetek szükségszeren igénylik a dramaturgiai fordulatokat, amiket be lehet hozni kreatívan és frappánsan, és be lehet hozni úgy is, mintha egyszer csak minden szereplőnek elment volna a maradék esze is, és azon versengenének, hogy ki tud természetellenesebben viselkedni egyik pillanatról a másikra. Orosz ez utóbbi megoldást választotta, ráadásul többször is. Teljesen lehetetlen szituációk, dialógusok és reakciók billentik tovább a történet jól kiszámítható fonalát, miközben ordít a vászonról, hogy ezt úgy is meg lehetett volna oldani, ahogy az a való életben történne.
Hogy erre mi szükség (és hogy ezt miért játsszák el ennyiszer a magyar filmesek), azt tényleg nem értem. A magyar néző nem hülye. Véssük már ezt bele az agyakba.
Mert ezt leszámítva a film szórakoztató, a szereplők aranyosak, a színészek jót játszanak. Persze nincs meglepetés, nincs egy szokatlan csavar sem, nem a kiszámíthatatlanság miatt szórakoztat, hanem mert a jól bevált receptet követi. Ebben viszont Orosz tényleg jó.
Az én bizalmam pedig töretlen irányába: remélem, hogy kicsit sűrűbben jelentkezik majd nagyjátékfilmmel és hogy elhiszi, hogy a nézőknek igenis van agya. Mert ha így lesz, akkor a későbbiekben szállítani fog ő még igazán emlékezetes mozikat is.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!