Anna (2019) – kritika

Az elmúlt években már többször elgondolkodtam azon, hogy Luc Besson vajon tényleg erőteljes hanyatlásnak indult, vagy csak a nosztalgia mondatja velünk, hogy bezzeg régen…

Mert egy dolog biztos: hogy a Léon a profi (és a Nagy kékség) elvitathatatlan filmremek(ek). De ennek már 25 éve, és ugyan lehet jönni az Ötödik elemmel, amit valóban bármennyiszer újranézek ha éppen úgy jön ki a lépés, de azért na… zseniálisnak ne nevezzük. Maximum zöldnek.

Besson pedig azóta igazándiból semmi fajsúlyosat nem rakott le az asztalra, amivel alapvetően semmi gond nincs, csak valahogy azt veszem észre, hogy a nézők jó része még mindig arra vár, hogy az ő nevével fémjelzett alkotások majd megváltják a világot. De miért? Semmi alapja ezen elvárásoknak.

Egyszerűen arról van szó, hogy van egy sajátságos stílusa (vágások, kamerakezelés, főhős-sztereotípia), ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Ami engem illet az utóbbi időben sem a Lucy-től, sem a Valerian-tól nem voltam elájulva, számomra ezek egyszer fogyasztható mozik, és alapvetően ez alól a sorminta alól az Anna sem lóg ki, noha

egyértelműen ez volt Besson legszórakoztatóbb mozija jó ideje.

Hogy ezt hogy sikerült elérnie, azon sokáig agyaltam (ezt úgy értsétek, hogy hosszú percekig, túlzásba azért nem vittem), és arra jutottam, hogy sok apró kis részlet volt rám ilyen hatással, mert az Anna, mint kémfilm a legkevésbé sem kiemelkedő.

Sőt. Szokásos sablonokra épül, adott az orosz nyomorban tengődő lány, akinek az életben maradásra az egyetlen esélye, ha beáll a KGB-hez ahol aztán nem lesz több, mint egy tökéletesre csiszolt eszköz, amivel el lehet intézni azokat a rosszfiúkat, akiket amúgy szinte lehetetlen lenne, mert hát Anna gyönyörű, a rosszfiúk többsége meg férfi.

Nem egy bonyolult alapsztori. Besson azonban elengedte a gyeplőt és bár sok helyen hibázott, bizony a bátorsága (vagy hát ki tudja, lehet, hogy ez mára inkább már nemtörődömség) végül is kifizetődő volt.

Mert aki már látott kémfilmet (na jó, mondjuk nem egyet, de kettőt), annak történetileg az Anna semmi (ezt kiemelném, tehát: SEMMI) újat nem fog mutatni. Viszont. Besson beleerőltetett vagy féltucat (igaz, hogy sablonos, de akkor is) csavart, ráadásul úgy rángat minket az idősíkokon, hogy csoda ha nem szédülünk el, emellett pedig fogta magát és valamilyen ismert színésznő helyett bedobta Sasha Luss-t a főszerepbe (tudom, hogy a név alapján elsőre mire asszociáltok, de nem, sajnos nem, nem csinál), akin bár érződik, hogy nem kékvérű színésznő, de egyrészt tényleg meseszép, másrészt valahogy tényleg jól áll neki ez a hűvös, szinte robotszerű karakter, hogy első blikkre nem is tudnék mondani olyan ismertebb színésznőt, aki jobb választás lett volna.

Ugyanakkor Besson egy picit szűkmarkúan bánik az akciójelenetekkel, ami leírva is hihetetlennek tűnik, hát még látva. Pont ő spórolta ki, nem is értem, pláne mert amikor meg akció van, az oda van rakva és simán johnwickes szintet hoz, hát miért nem lehetett ebből többet? Hmm?

Aztán a végére egy picit megfárad a mozi, de nem fájdalmasan, még talán épp időben jön a stáblista és bennem nagyjából itt tudatosult, hogy basszus… egész jól szórakoztam.

Noha a dialógusok néha rendkívül fájdalmasak voltak, a csavarok meg így visszanézve kiszámíthatóak és nem egyszer amatőrök, de hé, akkor is. Simán elvitt a film, talán mert őszintén nem akart többnek látszani egy trash kém-akciónál, azt meg csont nélkül hozta.

Szóval szerintem Besson ezzel egy picit visszatalált a pályára, csak némileg több intelligencia és akció kellett volna, és teljes lenne az elégedettség.

Mert arra felesleges várni, hogy hoz egy újabb Léon-t. Az egy rendező életében jó ha egyszer megtörténik, de legtöbbször egyszer sem.
[fb_button]