Battlefield V

Érdekes párhuzamot vonni a Battlefield 1 és az 5 között. Nem csak azért, mert a két epizód között nem jelent meg három másik, hanem mert amennyire jól durrantotta el a DICE a BF1 marketingbombáját, annyira nem jött ez össze a folytatásnál.

Úgyhogy a közutálat gépezete be is indult, az előrendelések (állítólag) soha nem látott mélységekben, a megjelenés eltolva: egy szó, mint száz, nem volt túlságosan derűs az indulás.

Noha a viharfelhők erőteljesen gyülekeztek, megnyugtatok mindenkit: a Battlefield 5 egy jó játék lett, aminek vannak hibái ugyan, de hellyel-közzel hű a szériához és tartalmas kikapcsolódást nyújt hosszú-hosszú (száz)órákra.

Szakítva az I. világháborúval ezúttal a második világégés szolgál hadszíntérül. Noha régen ennek óriási “divatja” volt, az elmúlt időszakban mellőznünk kellett a 2. vh időszakát, tekintve azonban, hogy a retróvonaton nincsen fék, eljött az ideje, hogy a DICE leporolja a témát, és rittyentsen nekünk egy ütős FPS-t.

A szisztéma ezúttal sem változott: elsősorban (és kis túlzással másodsorban is) egy multiplayer játékról beszélünk, amely ugyan kapott egyjátékos “kampányt”, de erről majd később, hisz aki beruház a szériára, az általában a többjátékos mód miatt teszi.

Megjelenéskor 8 különböző pályán irthatjuk az ellent, a mapokra pedig ezúttal sem lehet panaszunk. Az utolsó fűszálig tökéletesen átgondolt, megtervezett pályákat kapunk, amelyek nem csak nagyon jól felépítettek, de kellően változatosak is. Találkozhatunk mocsaras pályával (Twisted Steel), vár ránk havas kikötő (Narvik), egy óriási sivatag (Damada), de küzdhetünk reptéren, Rotterdam megtépázott városában, de ott van Arras, vagy épp a Fjell 652. Mindenki megtalálja a számára kedves színteret, és akkor még mit hoznak a kiegészítők…

A kasztrendszeren finomítottak – épp annyit, hogy azért otthonosan érezzük magunkat, a hat játékmód pedig mindenki igényét kielégítheti az első DLC megérkeztéig. Négy karakterosztály, egyenként 2-2 specializációval segíti elő, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább passzoló karaktert, akinek a bőrébe belebújhat.

Csiszoltak a járművek vezethetőségén – életszerűbbé varázsolva azt, így már sokkal jobban érezzük, ha egy többtonnás monstrummal akarunk megfordulni. Összességében a multiplayer rész jól muzsikál (noha néha azért bugok tarkítják az amúgy pörgős játékmenetet), a testreszabhatóság tekintetében is sikerült a készítőknek megtalálni az arany középutat.

A hangulat némileg fokozódott a Battlefield 1-hez képest, valamivel több az “epic” pillanat (többjátékos módban is), kinek-kinek szája íze szerint jó hír ez vagy sem.

Az egyjátékos kampány az előző részből megszokott módon folytatódik most is. A War Stories azonban egy kis szájhúzásra adhat okot. Vannak ugyan jó pillanatai, az utolsó küldetés kimondottan erős, összességében azonban bűn egyjátékos kampánynak nevezni (nem is ez a becsületes megnevezése), ahhoz ugyanis túlságosan vérszegény, sablonos és túlontúl rövid: egyszerűen képtelen berántani a játékost, nem nagyon kapott el a hangulat.

Sokkal inkább olyan szájízt hagy maga után a War Stories, hogy tessék… van egyjátékos mód is. Ezt akartátok, nem?

Pedig…pedig. Szerintem rajtam kívül sokan lennének vevők egy igazi 15-20 órás kalandra, akár úgy, hogy egy karakterrel végigvinni a háború poklának állomásait. Karakterfejlődés, izgalom….ó, régi szép idők.

A körítésre nem lehet panaszunk. Nem ámítalak titeket ray tracinggel, meg egyéb science fictionökkel, legyen elég annyi, hogy a Battlefield 5 szép. Tényleg, nagyon szép. Ha elkezdjük szétszedni, akkor persze vannak bajok, vannak textúrák, amik visszarepítenek minket jó pár évvel korábbra, de az összkép nagyon pofás – pláne a gépigényhez képest.

A játékot ugyanis egy közepes gépen simán futtathatjuk high beállításokkal.

A hangok nagyon rendben vannak, de ezt már megszoktuk, az lenne furcsa, ha a DICE játékánál nem így lenne. Ami pedig a hangulatot illeti: ahogy mondtam is, az a helyén van, a multi pörgős, élvezetes, ahogy kell.

A DICE rendesen felhergelte a népet – nagyot hibáztak. Mindezt úgy, hogy egy teljesen jó játék volt a tarsolyban, úgyhogy nem is értem hogy sikerült ezt ennyire elbaltázni.

Ezen viszont túl vagyunk és ha egy jó kis 2. vh-s lövöldére vágynátok (és hát hogyne vágynátok), akkor nyugodtan essetek neki – nem fogtok csalódni.