Amikor az unokahúgomat meglepetésből megleptem egy filmnézéssel, még nem is gondoltam, hogy mennyire nehéz írni egy olyan meséről, ami tényleg kimondottan a kicsiket célozza meg.
Mert bár az ég rendkívül jó memóriával áldott (vert?) meg és még így közel a negyvenhez is jól emlékszem arra, hogy milyen érzés volt gyereknek lenni, azt már sajnos nem tudom felidézni, hogy milyen volt amikor egy ilyen filmet tátott szájjal néztem végig ötödjére is (pedig volt ilyen).
A Here comes the Grump ugyanis egy nagyon kedves kis mese, pont olyan, amin az apróságok el tudnak rötyögni, miközben egész jó kis tanulságokat csepegtetnek a készítők, de épp csak annyira, hogy gyökeret verjen a fiatal agyban, véletlen sem erőszakosan, vagy épp tolakodó módon.
Főhősünk Terry, aki elveszíti imádott nagymamáját, hogy aztán egy olyan világba kerüljön, amiről a nagyi rengeteget mesélt – s mint utóbb kiderült, a hely nem csupán fantázia, hanem valóság. Itt kellene rendet tennie és helyretennie Morcot, aki a picuroknak megálmodott Grincs: egy olyan “főgonosz”, akit leginkább mások boldogsága és jókedve dühít és a szomorúság tesz boldoggá.
A kalandok során pedig végre egy picit elengedhetjük a jól megszokott mesés kliséket: a filmből ugyanis szép lassan kiderül, hogy a hős sem mindig bátor, no és, hogy a hercegnők sem azok a tökéletes teremtmények, akiknek mindig is képzeltük őket.
Ezek apró dolgok, mégis hatalmas pozitívumként tudom említeni mindegyiket. Mert az, ha a gyerkőcök legalább egy picit kezdik kapiskálni, hogy a monitoron (tévén, mesekönyvben, aztán majd az interneten, bulvárban és instagrammon, facebookon) látott tökéletesség talán nem a teljes igazság… az jó. Reális célokat ad, nem torzítja tovább a világról és az önmagukról alkotott képet. Jó, ez most nagyon mély lett, és mondom, közel sem ennyire direkt az üzenet, de tetszett, hogy van üzenet.
Mindemellett sajnos látszik, hogy ez nem egy szuperprodukció és tokkal-vonóval kevesebb, mint 5 millióból készült. Az animáció (és úgy általában a megjelenítés) minősége rendkívül hullámzó: néhol egész profi, de a játékidő jelentős hányadában azért nagyon érződik, hogy büdzsé megoldással van dolgunk.
Ezzel együtt pedig tényleg nagyon nehéz felnőtt fejjel bármi olyat meglátni benne, ami hosszútávra leköti a figyelmet: egy szó, mint száz, a kicsik jó eséllyel imádni fogják, a nagyok viszont legtöbbször nem igazán.
Így hát értékelni és pontozni sem könnyű, hisz nagy eséllyel nem a 6-8 évesek olvassák majd el ezt a cikket, hanem sokkal inkább a szüleik. Nos annyit mondhatok: nyugodtan ültessétek le a film elé a gyerkőcöt, és ha épp dolgotok van, nyugodtan hagyjátok, hogy egyedül nézze végig, jó eséllyel ti, felnőtt olvasóim nem veszítetek semmit azzal, ha kihagyjátok.
[fb_button]
büdzsé megoldás, ezigen.