First Reformed (2017) – kritika

Paul Schrader író-rendező alkotása, a First Reformed egyike azon ritkán látható moziknak, amik játszi könnyedséggel rántanak be az elgondolkodtatás iszonyatosan mély vízébe. A film -így utólag már könnyen kijelenthetem- a legjobb kezekbe került, minden szempontból.

Hogy miért mondom ezt? Nos egyfelől a keményvonalas mozirajongók számára Schrader neve talán nem cseng ismeretlenül, de ha mégis, akkor se érezzétek kényelmetlenül magatokat. Egy szó, mint száz, ő az, aki Scorsese-nek megírta a Taxisofőrt – kimondhatjuk hát, hogy az elmejátékban van némi gyakorlata.

Nos ezúttal teljesen más vizekre evezünk, de az élmény nem sokkal halványabb. De Niro helyett ezúttal Ethan Hawk a főszereplő és mondhatom, hogy ez az ő jutalomjátéka. Ha másért nem is állnátok neki, de az ő alakítása miatt mindenképpen érdemes végignéznetek a filmet.

Edwin Toller atya (Ethan Hawke) egy kicsi new york-i plébániát igazgat, életét kitölti a hit, no meg az, hogy a templom kétszázadik évfordulójára kigondolt rendezvényt levezényelje. Az élet azonban megszakítja a pap megszokott rutinját, méghozzá egy család képében: Mary (Amanda Seyfried) felkeresi őt és felkéri rá, hogy győzze meg férjét, aki nem akarja megtartani születendő gyermeküket.

Toller atya és Michael (Philip Ettinger) leülnek és kezdetét veszi A beszélgetés. A beszélgetés, melyben a hit áll szemben egy rendkívül racionalista, természetvédelmi aktivista nézetével, elveivel és félelmeivel. A beszélgetés pedig mindkettejük számára embert próbáló feladat, hisz a hatás-kölcsönhatás elve itt is érvényesül. Miközben ő is megpróbálja a Biblia által helyesnek tartott útra terelni a leendő családapát, az észérvek és világ alakulásának “polgári” nézőpontja erőteljesen megingatja az atya elképzelését, világnézetét és hitét.

Tudom, ne is mondjátok. A legnagyobb félelmetek az, hogy bár biztosan odatette magát Hawke, ez megint csak egy újabb keresztény propagandafilm, amire köszönitek, de nagyon nem vagytok vevők.

Nos ezt a tévedést nagyon gyorsan el kell oszlatnom. Szó sincs ilyesmiről.

Schrader rendkívül jó érzékkel nyúlt a témához, a film alatt egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy itt most bárminemű propagandáról lenne szó, épp ellenkezőleg.

A hit valamilyen formában mindenkiben jelen van. Van akiben erősebben, van akiben kevésbé, de mindannyiunkban ott van. Toller atya hite akarva-akaratlanul összeütközik a mindennapi világ jelenlegi álláspontjával és az, hogy a hit ereje milyen akadályokat képes még legyőzni, nos az itt a fő kérdés.

Mindezt épp olyan formába öntötték az alkotók, amilyenre szükség volt. Nehéz képekkel, komor színvilággal, minimalista stílusban, nyugodt, erőteljes kameramozgásokkal operál a First Reformed, és ez nagyon jól áll neki.

Külön megsüvegelendő, hogy ezt a rendkívül érzékeny témát sikerült úgy tálalni, hogy az örök érvényű kérdések kerültek előtérbe: a világba és az önmagunkba vetett hit ereje, miközben valaki (lehet, hogy épp saját magunk) tükröt tartunk, amiben nem csak a félelmeink, de személyes tragédiánk is élénken megjelenik.

Köszönjük Schradernek ezt a rendkívüli alkotást, noha bizton merem állítani, hogy sokatoknak túlságosan lassú, túlságosan nehéz lesz – de ez nem egy szórakoztató popcornmozi, ez sokkal több annál.