Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018) – kritika

Egyetlen Mamma Mia! rajongó sem mert rá soha gondolni szerintem, hogy valaha viszont fogja látni a mozivásznon kedvenc szereplőit, pláne nem egy 10 éves jubileum után. Hála az égnek, a készítők és a szereplők belemertek vágni az ötletbe és összehozták a folytatást, ami bizony az ABBA, és a film rajongóinak kötelező darab, de aki szereti a musical műfaját, az sem fogja megvetni. Na, lássuk mit is sikerült összehoznia Ol Parkernek és csapatának, annak érdekében, hogy mély nyomot hagyjanak bennünk még jó hosszú évekig…

Bizony bizony, eltelt 10 év és mintha mit sem változott volna a már jól megismert fantáziasziget, Kalokairi és a rajta lévő mesés szálloda. Mindenki emlékezhet azokra a pillanatokra, amikor megismertük a kissé zűrös előéletű Donna Sheridant (Meryl Streep) és lányát Sophiet (Amanda Seyfried), akik közösen dolgoztak a szálló felvirágoztatásának érdekében, mindeközben pedig egy esküvőt szerveztek a lány és kérője számára. Azonban Sophienak szüksége volt mind ezidáig ismeretlen édesapjára is a ceremóniához, viszont itt történt a bökkenő, mert egyszerre lett neki 3 is…

Persze, fölösleges lenne visszaidéznem a sztorit. Bizonyára rengetegen látták már életükben a fönt említett film elődjét, amiben a mára már régen feloszlott, de azóta is mély nyomot bennünk hagyó, svéd ABBA együttes slágereit dolgozták fel egy történet köré fonva. Igen, mindenki ismerheti a mondást, ami úgy szól: „Ha nem tudsz zenét írni a filmhez, akkor a zenéhez írj egy filmet!” Nos, a viccet és a további bevezetést félretéve ejtsünk néhány szót a folytatásról!

Jelen epizódunk szintén Sophieval és néhány levéllel indul, mivel mindenki készülődik a nagy napra, a Hotel Bella Donna átadására, aminek Fernando úr (Andy Garcia) lesz az újdonsült vezetője. Igen, sajnos igaznak bizonyultak a premier előtti rossz érzetek Donna sorsával kapcsolatban, ugyanis a film legelején kiderül, hogy a mi drága Merylünk eltávozott közülünk. (Remélem ez nem volt nagy spoiler.)

„Sophie édesanyja emlékére szeretné új formában átadni a szállót, hogy megvalósítsa Donna álmát egy csodálatos hotelről, egy elbűvölő szigeten.”

Végül is a parti előkészületeit sikerült kivitelezni: a meghívók megírva és elküldve, a sziget minden pontja fel lett díszítve, a munkaerő és a hotel is a toppon található… Ugyan, mi okozhatna itt számunkra bármilyen problémát? – gondolhatjuk magunkban. Ilyenkor viszont elfelejtjük, hogy bármelyik pillanatban lesújthat ránk egy akkora vihar, ami tönkre vághatja az egész kócerájt. Nos, sajnos itt ez megtörtént, és ez még csak az első csapás volt. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy pár meghívott sem tud eljönni a partira, mert elfoglaltságaik vannak, említhetem itt az apák kétharmadát, Billt (Stellan Skarsgard) és Harryt (Colin Firth). Sőt, mind ezek mellett drága szerelmünk, Sky (Dominic Cooper), aki jelenleg New Yorkban tanulja a vendéglátó szakma csínját-bínját, benyögi nekünk a telefonba, hogy állandó állást kapott egy neves hotelnél… Ennél rosszabb már nem is lehetne, mi?

Nos, megnyugtató azért, hogy Tanya (Christine Baranski) és Rosie (Julie Walters), na meg Sam (Pierce Brosnan) ott van a szigeten és azon kívül, hogy nosztalgiáznak a „régi szép időkről”, folyamatosan segítenek Sophien szép szavakkal, tanácsokkal és történetekkel. Na, itt jönnek képbe új szereplőink és az újítások, régi köntösben. Ugyanis a film közben, mint azt korábban már olvasni is lehetett, folyamatosan vissza-visszatekintgetünk a múltba, arra az időszakra, amikor a fiatal Donna elhagyta az egyetemet és elindult felfedezni a világot.

„Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy Lily James (Hamupipőke; Nyomd Bébi, nyomd!) tökéletesen adja elő Mery Streep fiatal énjének buzgóságát, fiatalságát és szépségét.”

Viszont én személy szerint nem értem mi szükség volt erre a fogásra a filmben. Jó, igaz, hogy nagyon szép és érdekes visszanézni, hogyan is került Donna Kalokairi szigetére, vagy hogyan találkozott a bájos trióval, akik egy csapásra meghódították a lány szívét, de nem amellett, hogy mindeközben szeretnénk még egyszer csodálni az első rész sztárjait és azt, hogy ennyi idő után is el tudják hozni nekünk azt az érzést, amit még most is csak akkor érzünk, ha felcsendül egy-egy ABBA dal.

Persze, pozitívumként mégis muszáj kiemelnem, hogy a film rengeteg párhuzamot hoz elő Donna fiatal énje és Sophie között. Akárcsak mintha két tojást néznénk a mozivásznon: szőke haj, szemtelen fiatalság, határtalan erő és jókedv, terhesség… maximum annyi a különbség, hogy az egyik személyhez csupán csak egy férfit tudunk hozzácsatolni! 🙂  A másik jó húzás pedig az még a filmben, hogy néhány múltban történt szituációt magyaráz el a jelen és fordítva. Említhetném itt példának Bill és Rosie szerelmi történetét, de azért nem akarunk sok spoilert…

Amit viszont semmiképp sem hagyhatok ki a kritikából az a ZENE! Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy a korábbi készítők szinte majdnem mindegyik világszerte ismert ABBA slágert felhasználtak a film elkészítéséhez, így kérdés maradt, hogy vajon ismételni fognak-e a számokat illetően, vagy teljesen új, kevésbé ismert dalokat tesznek-e be az új részbe… Nos, elárulom, hogy jutott mindkettőből elég. A régieket szerencsére nem nyomatták túl a készítők, a főbb slágerek, mint a Waterloo, a Dancing Queen vagy a Super Trouper ismét színesítik a filmet, de remek újítások is jöttek, mint például a One Of Us, az Angel Eyes vagy a Cher által előadott Fernando. Itt illene említést tennem a híres vendégsztárunkról, aki ugyan nem szerepel rengeteget a filmben, de az alatt a rövid idő alatt is feldobja azt.

„Cher, Donna édesanyját, Ruby Sheridant alakítja a filmben, aki meglepetésként érkezik a partira, és ha már ott van, akkor énekel nekünk egy dalt a régi szerelmével!”

Összességében tehát úgy vélem, hogy sikerült ennyi idő után egy olyan filmet összehozni, ami nézhető és szerethető minden korosztály számára. Ezen kívül hála Istennek elhozták a várhatót, mind a szereplőgárdával, mind a betétdalokkal, valamint a történetszállal. Még egy titkot szeretnék elárulni, de az is csak annyi lenne, hogy a hű Mery Streep rajongók ne aggódjanak, mert Donna egyszer mégiscsak fel fog tűnni a filmben! 😉 Sőt, a hű ABBA rajongóknak pedig szintén szólnék, mert az együttes férfi tagjai is közreműködtek a mozi készítésében.

Végszóként pedig csak annyit szeretnék írni, hogy remélem nem zavarta a kedves olvasókat, hogy egy kissé nagyobb részletességgel írtam a filmről, de ha egy nagy rajongó fogalmaz véleményt, abból nem sülhet ki semmi rövid! 🙂 Mindenkinek ajánlom a filmet, aki szeretné ismét felidézni azokat az érzéseket, amit 10 éve élt át utoljára…