A kör (2017) – kritika

A Harry Potter (film)széria végeztével a gyerkőcökből lett filmsztárok szétszéledtek. Ki-ki a maga módján próbálta meg levetkőzni azt a skatulyát, amit a varázslótanoncok karakterei hoztak számukra. Radcliffe jó úton halad, de talán Emma Watson-nak sikerült leginkább maga mögött hagynia Hermione figuráját.




Ezúttal elég impozáns gárdába csöppent, hiszen Tom Hanks mellett bizonyíthatta, hogy benne bizony tényleg ott lappang a tehetség és sokkal több holmi felnövekedett gyerekszínésznél. Becsületére váljon, hogy a hiba nem az ő játékában van, nem miatta lett a The Circle egy gyenge középszer. Nagyon, nagyon gyenge középszer.

Méghozzá azért nagyon gyenge – és azért jár a fekete pont leginkább -, mert a film egy olyan problémát boncolgat, amiről bizony érdemes beszélni. Sokat beszélni. Hangosan beszélni. Ezt pedig a megfelelő formában meg is tette Dave Eggers a könyvében, csak valahogy amikor forgatókönyvet kellett belőle írnia, akkor a lényeg elsikkadt valahol félúton.

Hisz ki ne ismerné a közösségi médiában mindent megosztó és ezáltal a életet a nyilvánosság előtt élők népes csoportját? Ki ne látná át ennek az új hullámos kínlódásnak (elnézést, ha ezzel megbántottam valakit) a veszélyeit?

Na erről lenne itt szó kérem szépen. Csak ez a fránya tálalás ne lenne annyira pocsék.

Főszereplőnk Mae (Watson) bekerül az egyik, ha nem a legmenőbb techcéghez, a The Circle-höz. Aztán a kezdeti lelkesedés után úgy sétál bele a teljesen nyilvánvaló csapdába, hogy szívünk szerint leordítanánk a fejét – ezzel párhuzamosan pedig szép lassan feldereng főhősnőnkben, hogy talán nem is olyan jó buli 0-24-ben megosztani az életét.

Ezekben a nehéz időkben természetesen társakra lel (érthetetlen, hogy Boyega mégis hogy bólintott rá erre a szerepre), no és a “főellenség” sem maradhat ki, ez lenne Tom Hanks, a cég vezére, nem mellesleg az egyetlen karakter a filmben, aki legalább egy kicsit háromdimenziósnak hat – leginkább Hanks játékának köszönhetően.

A legnagyobb baj az egésszel az, hogy ebben a formában ez egy teljesen felesleges film. Noha az alapját szolgáltató probléma több, mint valós, az a helyet, amibe a cselekményt helyezték, egyszerűen nem e világi. Nehéz ezt körülírni, ha valamiért úgy döntötök, hogy adtok neki egy esélyt, akkor meg fogjátok érteni, hogy mire gondolok. Az egészet leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mintha óvodások előadását néztem volna a közösségi hálózatok/internet veszélyeiről a nyugdíjas otthonban.

Mesevilág, ahol (szinte) mindenkinek rózsaszín köd lebeg a szeme előtt (de Mae-nek aztán mindenképpen), és ahol újra és újra a szánkba rágják a tanulságot – mintha csak attól tartanának, hogy a hallókészülékünkből kifogyott az elem.



Aztán egyszer csak vége, mi pedig egy fikarcnyit sem lettünk se okosabbak, se megfontoltabbak, csak némileg dühösebbek. Mert ekkor tudatosul bennünk igazán, hogy mennyire fölöslegesen szórtunk el majdnem két órát az életünkből. Te ennél okosabb vagy, igaz?

Értékelés:

[fb_button]

6
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
BubikaHápéVacakTom Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tom
Vendég
Tom

Nem értek egyet a kritikáddal és elég kevésnek is találom. Úgy gondolom hogy az 5.3-as jelenlegi IMDB értékelés borzalmasan kevés, én 8.0 alá nem értékelném, viszont az is igaz hogy a hatalmas tömegben nem lesz olyan sok ember aki érteni és értékelni fogja a film igazi mondanivalóját, ergo itt kijön megint hogy az IMDB értékelés adhat fals képet is. Akkor had mondjam el hogy számomra miről is szólt a film. Sok spoiler lesz, aki nem látta, az csak saját felelősségre olvassa el:) Annyit jól elmondtál hogy valós, aktuális problémába csöppenünk: a jelenlegi “facebook világban” teljesen átértékelődtek a szerepek és teljesen… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Tom
Vendég
Tom

Ja és még annyit, hogy amint megláttam a Circle logóját a filmben, én rögtön az Apple logóra asszociáltam, mint egy férges almára amiben ki van rágva az alma belseje . Továbbá nekem Tom Hanks egy az egyben Steve Jobs volt: ugyanolyan öltözködés, ugyanolyan mozgás, teát szürcsölget folyamatosan, ugyanúgy ült, ugyanolyan szakáll. Egyedül a szemüvege hiányzott nekem, de így is sok volt az egybeesés 😀