Diane Ackerman könyve egy remek olvasmány – majdnem olyan szép, mint amilyen a valóság, amin alapul. Żabiński-ék története ugyanis döbbenetes, épp azért, mert igaz. Olyan hőstettet-hőstetteket hajtottak végre, amikre nem sok ember volt és lenne képes.
A holokauszt téma mindig nagyon kényes, még akkor is, ha filmekről van szó. Az elmúlt évtizedekben született jó pár felejthetetlen alkotás (és a párhuzam miatt mindenképpen ki kell emelnem az etalont, a Schindler listáját) és rengeteg könnyen felejthető.
A közönség pedig szép lassan egyre kevésbé érdeklődő – amit meg lehet érteni. Nincs ebben semmi tiszteletlenség a történelem e sötét időszaka iránt, szó sincs ilyesmiről.
Egyszerűen csak annyira lerágták ezt a csontot, hogy már nem nagyon maradt rajta megmutatni való. Épp ezért (is) volt akkora siker a Saul fia. No de kanyarodjunk vissza a Menedék-re, azaz a The Zookeeper’s Wife-ra.
Ackerman művét Niki Caro rendezőnő vitte vászonra és bár azt mondanám, hogy milyen jó munkát végzett – de nem tehetem.
Az, hogy a varsói állatkertben Antonina Zabinski és férje, Jon több száz lengyel zsidót bújtatott és mentett meg a haláltól – saját és családtagjaik életének kockáztatásával, az egy felfoghatatlan hőstett. Azon ritka megnyilvánulások egyike, amikor az egyén képes a saját élete elé helyezni másokét, ráadásul idegenékét. Ennél nagyobb áldozatot egyetlen ember sem hozhat.
Szóval értitek. Az, ami történt, a valóság, az alap – már önmagában hihetetlen, megrázó, emberfeletti. Így nagyjából semmi szükség arra, hogy hollywoodiasan hősfilmmé konvertálják, mert ezt már önmagában teljesíti.
Ehelyett a feladat az lett volna, hogy a történések mögé nézünk. Megmutatjuk az embert. Mélységet adunk a karaktereknek.
És ha ez sikerül, akkor megint kapunk egy olyan filmet, amit évek múltán is emlegethetünk. Mert ehhez minden adott volt: a történet, a szereplők (Jessica Chastain, Johan Heldenbergh, Daniel Brühl). Mégsem ez történt. Sajnos.
Ehelyett kaptunk egy klisés és elnagyolt történetet, kétdimenziós karakterekkel – cserébe gyönyörű látvánnyal, mert ha valamit dicsérni kell, akkor az a fényképezés. Ez azonban nem menti meg a Menedéket a középszertől. Nem több egy újabb holokausztfilmnél, ahol Brühl hozta a kötelező nácit, Hollywood pedig a kötelező kliséket.
De egy ilyen történet nem ettől lesz filmmé. Ez így sajnos túlságosan üres, túlságosan felszínes – és túlságosan felesleges. Ez persze mit sem von le Zabinski-ék cselekedeteiből, erről szó sincs. Itt csak Niki Caro-ék hibáztak.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!