Milyen az, amikor egy fiú többet tanul az emberi értétekről egyetlen hétvége alatt, mint sokan hosszú évek, évtizedek alatt? Nos elsősorban nagyon szórakoztató, másodsorban pedig megérinti az embert. Nos nagyjából ilyen emlékeket hagyott bennem a The Confirmation.
A dramedy nem egy könnyű műfaj, viszont ha sikerül összekotyvasztani a megfelelő receptet, akkor rendkívül hálás. Hogy megfelelő egyensúlyban legyen a komoly mondanivaló és az azt feloldó humor, na ez az, amibe rengeteg rendezőnek (és forgatókönyvírónak!) beletört már a bicskája. De nem Bob Nelson-nak (aki itt mindkét feladatot magára vállalta), aki remekül vette az akadályokat.
Az azonban mindenképpen megemlítendő, hogy a The Confirmation sokkal inkább dráma, mint vígjáték, noha véresen komoly, lélekszaggató tragédiára nem kell felkészülnötök.
Az, hogy a film ennyire jól sikerült, több szempontból is meglepett. Egyfelől a kevés szereplős drámák könnyen fulladhatnak unalomba (erről itt szó sincs), másfelől pedig az a dráma, ahol a főszereplő (legalábbis az egyik főszereplő) egy gyerek, mindig magában hordozza azt, hogy az egész hiteltelenné válik. Kiváló gyerekszínészből – pláne az ehhez a műfajhoz szükséges tudással rendelkezőből – ugyanis nagyon kevés van. Nos, Jaeden Lieberher az egyikük.
A történet tulajdonképpen egyszerű.
Elvált szülők, az anya újraházasodott, az apa, Walt (Clive Owen) egy alkoholista ács, aki az élet minden területén szerencsétlen. 8 éves fiával, Anthony-val (Lieberher) is rossz a kapcsolata, épp ezért semmi jóra nem számít egyikük sem, amikor kiderül, hogy együtt kell tölteniük a hétvégét.
Aztán ahogy kell, el is romlik minden: Walt értékes szerszámos ládájának nyoma vész, a nem mindennapi páros pedig elindul, hogy felkutassa a tolvajokat, ez az út pedig olyan dolgokat tartalmaz, amire egyikük sem volt felkészülve.
A fiú pedig szép lassan -a maga módján és a korának megfelelően- ráébred arra, hogy az apja nem is olyan rossz ember, mint amilyennek gondolta és néha, szóval néha tényleg hiába tesz meg mindent az ember, hiába akar, nem jönnek össze a dolgok.
Nehéz téma, sokakat megérintő cselekmény. Mindehhez olyan képi és hangi világ párosul, ami magával ránt és pont ott talál be, ahol egy drámának be kell.
Megvannak a maga kellemes (viccesnek nem mondható, de megmosolyogtató) pillanatai, de összességében ez egy remek dráma – tele tanulsággal, megható pillanattal, de azokat egy pillanatig sem szájbarágós módon tálalva.
Clive Owen és Jaeden Lieberher az egyik legjobb apa-fiú páros, akiket eddig filmen láttam, működik köztük a kémia, s bár egy icipicit zavaró, hogy egy idősebb fiú játszott nyolcévest (mind kinézetben, mind gondolkodásmódban tetten érhető, hogy Anthony idősebb), ezen hamar túl tudtam lendülni.
A filmet pedig mindenkinek csak ajánlani tudom. Mindent megkaptam, amit egy drámától-dramedy-től csak elvárhattam, azt a fajta filmélményt nyújtotta, ami után még órákig-napokig el-elgondolkoztam a látottakon. Remek alkotás.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!