Nagyon olcsó megoldás azzal kezdenem egy filmbemutatót, hogy ez talán a te filmed lesz, talán nem, adj neki egy esélyt – s nem is szoktam sűrűen ehhez folyamodni, de a Wilson esetében nem nagyon tehetek másképp.
Ez ugyanis egy olyan alkotás, ami vagy belopja magát a szívedbe, vagy nem különösebben leszel odáig érte. A tempója ugyanis még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kapkodósnak.
Szép lassan bontakozik ki, szép nyugodtan tálalja a mondanivalóját, és úgy összességében: tartózkodik a hirtelenkedéstől, minden tekintetben.
Bár vannak pillanatok, amikor vígjátéknak próbálja meg eladni magát (vagy legalábbis erősen bánik a komédia fűszerével), ne engedjük becsapni magunkat.
Ez bizony egy jófajta dráma, ami néha engedi, hogy keserédesen elmosolyogjunk rajta. Vagy inkább magunkon. Tulajdonképpen az életen.
Kevés ezerearcúbb színészt tudnék mondani most Hollywoodból, mint amilyen Woody Harrelson és ezt a Wilson főszereplőjeként újfent bebizonyítja – nem mintha neki bármit is bizonyítania kellene már.
Ilyenformán pedig telitalálat volt az ő szerepeltetése, hisz ez a film egy jutalomjáték. Egy egyszemélyes előadás. Persze ez így ebben a formában túlzás, de Woody-n múlt a siker, az ő alakítása a mérvadó.
Főszereplőnk egy teljesen átlagos ember, -sajnos- teljesen átlagos emberi sorssal. Kicsit antiszociális, egy kicsit megtört – a lelke mélyén iszonyatosan szomorú, túl az élete delején. Túlságosan őszinte, túlságosan empatikus – ez a mai világban pedig nem feltétlen a siker kulcsa.
Szép lassan mindent elveszített, a szüleit, a legjobb barátját… ekkor úgy dönt, hogy megkeresi a volt feleségét, Pippi-t (Laura Dern, szintén kiváló alakítással tündököl), majd a lányát, Claire-t, s úgy dönt, hogy harcol a családjáért, noha tudja, hogy ez egyáltalán nem lesz egyszerű, s hogy az élet a legritkábban fekete-fehér.
Minket, nézőket pedig vagy magával ránt Wilson különleges története, vagy teljesen hidegen hagy, egy dolog biztos: Harrelson kihozta a maximumot, élettel -mégha néhol keserédes élettel is- töltötte meg a karaktert, amihez remekül asszisztálnak a többiek, és maga a sztori is. Ennek ellenére én sem -akinek tetszett a film- állítom, hogy a Wilson egy világmegváltó alkotás lett,
mert ahhoz egyszerűen nem elég fontos a mondanivalója
hangozzék ez bármilyen tiszteletlenül is. De egy érdekes emberi sorsot láthattam, amiből van egy kicsi az enyémben, a tiédben, talán mindenkiében. Mert mindenki járt már ebben a cipőben, hosszabb-rövidebb ideig.
Talán éppen ezért szerettem a Wilson-t. Talán Harrelson miatt. Egy dolog biztos: én azt mondom, mindenképp adj neki egy esélyt – én sem bántam meg.
[fb_button]
Az első kiemeléssel egyet értek a másodikkal nem . Ez egy nagyon jó film.
Lehet hogy nincs olyan ember mint Wilson ,de nagyon sokunkban van egy kis Wilson:))