Mielőtt még nekem, egymásnak, vagy bármi egyébnek támadnátok, mindenkit arra kérnék, hogy a hozzászólásokban tartózkodjunk a film és nem a történelem megvitatására. A Tagadás témája ugyanis meglehetősen érzékeny, pláne, mert egy igaz történetet dolgoz fel.
Holokauszttagadás. Túl az erkölcsi problémákon, jogilag is aggályos, ugyanis bűncselekmény, amely bizonyos tényezőktől függően akár 5 év szabadságvesztéssel is büntethető.
Most Magyarországról beszélek, az angolszász nemzeteknél ez nem jár büntetőjogi következményekkel.
Így történhetett meg az a számunkra meglehetősen életidegen helyzet, ami 1996-ban következett be.
Mégpedig, hogy David Irving (Timothy Spall alakításában, zseniális választás!), lelkes Hitler rajongó, holokauszttagadó beperelte Deborah Lipstadt professzorasszonyt (Rachel Weisz, a film szíve és lelke), mert az egy művében hazugnak nevezte őt. Igen, meglehetősen fura felállás, de Irving egy valódi provokátor, nem véletlen lett az a beceneve, hogy a legügyesebb holokauszttagadó.
Deborah-t azonban kemény fából faragták, és úgy határozott, hogy beleáll a vitába: irány a bíróság, hisz egy ilyen vitának ez a megfelelő fóruma.
Innentől pedig egy tárgyalótermi krimi-dráma vár a nézőre és tekintve, hogy milyen nehéz feladatot vállaltak magukra a készítők (na és persze az érintettek is két évtizeddel ezelőtt) maximális dicséret illeti az összes közreműködőt, kezdve a színészeken át a forgatókönyvírókig.
Mert úgy képes végigvezetni minket a korántsem egyszerű tárgyalássorozaton, hogy végig fenntartja az érdeklődésünket, ráadásul semmiféle elvet, vagy tanulságot nem erőltet ránk – nem hogy szembetűnően, de a legkevésbé sem.
Így bontakozik ki a szemünk előtt a végkifejlet, amely nem csupán a feltett kérdésre válasz, de egyszerre egyetemes igazság is: néha nem a leghangzatosabb igazság a legcélravezetőbb.
A Tagadás ennek ellenére – vagy ezzel együtt – egy nehéz film. A téma miatt, a felépítése miatt, és megkerülhetetlenül a történelem miatt.
Noha számomra megérne fél csillaggal többet is, összességében tartom annyira rétegmozinak, hogy ez a pontszám korrektebbnek tűnjön. Ezzel együtt mindenképpen ajánlom megtekintésre, mert a kilencvenes évek egyik legérdekesebb tárgyalótermi egymásnak feszülése bontakozik ki a vásznon, amit azt hiszem legalább egyszer mindenkinek érdemes látnia.
[fb_button]