Kill’em All (2017) – kritika

Jean-Claude Van Damme sokunk fiatalkorának egyik hőse, a Véres játék, a Kickboxer és a Dupla dinamit sztárja bizony már az 57-et tapossa. Míg a nyolcvanas-kilencvenes években, a harcművészeteket középpontba helyező mozik idején csillaga fényesen ragyogott, mára már rendesen megkopott a fiatalkori pörgőrúgása.

Ez persze nem azt jeleni, hogy JCVD felhagyott volna a filmezéssel, szó sincs róla. Aki késői bagoly és gyakran téved éjjelente a Film+, vagy valamely hasonszőrű mozicsatorna közelébe, az gyakran belefuthat egy-egy újabb alkotásába, csak ebben az évtizedben 20 filmben vállalt szerepet, ami azért nem csekély szám.

Legújabb alkotása a Peter Malota által rendezett Kill’em All, ami tökéletes példája az elmúlt évek JCVD termésének – emlékeztetőül mondanám, hogy e sorok írója nagy rajongója a belga úriembernek. De rajongás ide, vagy oda, a puszta tényeken sajnos semmi sem változtat.

Lássuk, miről is van szó, ígérem megpróbálom rövidre venni, hamarosan meglátjátok miért.

A Kill’em All alaptörténete első blikkre nem is rossz, sajnos ez az érzés mindössze pár perc alatt tovaszáll. Rövid történelemleckével kezdünk (mármint nem mi, hanem a film), pár sorban összefoglalják nekünk a délszláv háborút, ezzel megalapozva “hőseink” indítékát.

Ez mind szép és jó (üdítően kevésszer használt alapanyag), a baj az, hogy ahogy elmélyedünk a filmben, nagyon hamar rájövünk, hogy ennek azon kívül, hogy Dusan-nak, meg Zoran-nak lehet hívni a rossz arcokat, semmi jelentősége.

Csendesnek induló vasárnap délelőttön a kórházba egymás után érkeznek meg a betegek, akik egy lövöldözésben sérültek meg. Köztük van Philip (JVCD), akit a fiatal orvosnő, Suzanne lát el. Még fel sem ocsúdnak a sokkból, amikor fegyveresek lepik el az intézményt, akiknek egyetlen céljuk (bizonyám!), hogy levadásszák a férfit.

A történéseket Suzanne elbeszéléséből ismerhetjük meg, amit a két FBI ügynöknek ad elő, akik megtestesítik a jó zsaru-rossz zsaru mintapéldáját. S bár a játékidő rövidsége, valamint az aránylag különlegesebb sztorialap lehetőséget adott volna egy érdekes, pörgős és okos akciófilmhez, végül nem ezt kaptuk. Nagyon nem ezt.

Ha ugyanis lebontjuk a vékony körítést, nem marad más, mint egy rendkívül olcsó tévéfilm, ahol pár emberke egymást kergeti a kórház folyosóján és ha véletlen összetalálkoznak, akkor olyan gyengén koreografált harcjelenetecskében intézik el egymást, amire még a Film+ 2 se lenne büszke. Természetesen a végén kapunk egy iszonyatosan gagyi (de tényleg, szánalmasan rossz) csavart, ami talán még tud valamennyit rontani az összképen, de már nem sokat.

Nem, nem azzal van a baj, hogy JCVD öregszik, szó sincs róla. Itt az a baj, a nagyon nagy baj, hogy ez a film rettentően gagyi és olcsó. Minden egyes eleme, minden egyes karaktere és szereplője (jut eszembe, Peter Stormare sosem volt még ilyen rossz) bóvli, nincs egy pontja, amibe kapaszkodni lehetne. Tévéfilm a javából, de a rosszabbik fajta.

Higgy nekem, vedd elő a Kickboxert ha JCVD-re vágysz, vagy pörgesd le a Tökéletes katonát újra, ezerszer jobban jársz. Ez a film nem érdemli meg az idődet.

[fb_button]