1999-ben Daniel Myrick és Eduardo Sánchez olyan varázslatot vittek végbe, amire a filmes világban csak százévente egyszer van példa. Fogtak egy -egész jó- alapötletet, és kitartó lelkesedéssel, garázsprojekt méretben filmmé kovácsolták.
Jókor voltak jó helyen? Nos véleményem szerint az Ideglelés sikere azért ennyire egyszerűen nem írható le: a found footage horror egyik alapkövéről beszélünk, azt hiszem joggal állíthatom, hogy a legnagyobb dicséret a műfaj megújításáért illeti a két fiatalembert. Az pedig, hogy 60 ezer dollárból mindezt el tudták készíteni, az csak hab a tortán, ahogyan persze az is, hogy a bevétel valahol 250 millió környékén állt meg. Irtózatos számokról beszélünk.
Siker ide, óriási rajongótábor oda, ha őszinte akarok lenni, akkor sajnos csak azt mondhatom, amit valójában gondolok. Mégpedig, hogy az Ideglelés bár valóban frissítően újszerű volt ötletileg, a megvalósítás már korántsem volt olyan magával ragadó. Számtalanszor leült a cselekmény, jó néhány unalmas perc tarkította az amúgy jól felépített feszültséget és nagyon nehéz volt elmenni a rendkívül idegesítő karakterek ténye mellett. Összességében a siker leginkább a zseniális marketingkampánynak és annak volt köszönhető, hogy tudott újat mutatni a film.
Az azóta eltelt húsz évről pedig nem is nagyon kell mit mondanom. A bődületes bevétel úgy vonzotta a filmeseket, mint a legyet a… na jó, tudjátok.
Megszámlálhatatlan found footage horror látott napvilágot, volt köztük pár igazán jó, és rengeteg hulladék.
Most pedig úgy gondolták, hogy elérkezett az idő, hogy visszatérjen a mester, s újra bejárják az erdőt, hátha ezúttal több szerencsével járnak majd.
Mert meg kell találni Heather-t, úgyhogy fogjuk a kamerákat, a drónt és irány a rengeteg. Filmes ötletnek még érthető, józan ésszel azonban meglehetősen felfoghatatlan döntés. Innentől pedig minden zajlik pontosan abban a mederben, ahogy azt a filmtől elvárjuk, túl sok meglepetésben nem lesz részünk, s bár ezúttal profi filmes stáb profi filmjéről van szó, az Idegleléssel összevetve ez a különbség nemigen észrevehető.
A legnagyobb baj épp az elmúlt húsz év. Hisz minden klisét ezerszer láttunk már, újdonságokkal pedig a Blair Witch sem képes szolgálni.
A jumpscare-ek megfáradtak, a karakterek most is idegesítőek, döntésképtelenek, logikátlanul gondolkozók.
Cserébe jóval kevesebb az üresjárat, feszesebb a tempó – kár, hogy a feszültségnek nyoma sincs, izgulni nincs miért, a csattanó pedig sokkal inkább bosszantó és felháborító, mintsem elismerésre méltó.
Nem írok ilyeneket, hogy ez a kultfilm meggyalázása, hisz egyfelől ez nem igaz, másfelől az Ideglelést nem tartom kultfilmnek, harmadrészt pedig egy simán nézhető found footage moziról beszélünk, ami szemernyivel sem rosszabb, mint az az ötven, amit az elmúlt tíz évben láttam – csak épp jobb sem azoknál.
[fb_button]
Pedig úttörő volt a Blair Witch, azota se tudták felűlmulni csinaltak egy csomó klónt de a poént mar ellotte a BW.
Ugyanaz mint az autóknál, az első autora mindenki emlékszik Ford T modell, de a 2009 es Nissan akarminek a nevére senki.