Ha szóba kerülnek a buddy comedy-k, akkor előbb utóbb feljön Michael Bay két remekműve, mint viszonyítási alap. Nem csoda, hiszen a maga idejében jó kis mozi(k) volt(ak), sok rajongó pedig azóta is értetlenkedve figyeli az eseményeket: vajon miért nem készült még el a harmadik epizód?
Jó, a zárójel nem véletlen az előbbi mondatban: az 1995-ös Bad boys – Mire jók a rosszfiúk? nem volt rossz, ezzel “robbant be” Michael Bay (bizony, ez volt az első egész estés mozija), a folytatás viszont pénzügyileg ugyan sikeres lett, és azt sincs bátorságom leírni, hogy rossz volt, de azt azért mindenképp ki merem jelenteni, hogy nem volt túlságosan maradandó.
Viszont míg az első epizód 19 milliós költségvetésre hozott 141 milliót (és ez ’95-ben nem volt egy rossz eredmény), a második 130 milliós költségvetésére már “csak” 273 volt a válasz, ami azért nem volt olyan fényes, hogy azonnal belevágjanak a harmadikba (ekkorra pedig Will Smith már bőven A-listás sztár volt, elég magas fizetési igénnyel). Így hát toltak rajta, halogatták, keresték a megfelelő forgatókönyvírót, rendezőt, s csendben eltelt szűk másfél évtized.
Aztán 2015-ben jött a hír: nem csak hogy elkészül végre a várva várt harmadik rész, de egyből jön egy negyedik is, igaz nem Michael Bay rendezésében, hanem Joe Carnahan-nel, aki a forgatókönyvet is szállítja a direktori munkálatok mellett.
Igen ám, csakhogy a harmadik rész 2017 februárjára volt bejelentve, és akárhogy is kutakodok az emlékeimben, nemigen rémlik, hogy múlt hónapban ment volna a Bad Boys 3. Amikor pedig ennyit tologatnak valamit, az sosem jelent jót (hisz nemhogy a filmet nem mutatták be, de még a forgatás sem kezdődött el).
Most sem. Ennek megfelelően meg is érkezett a hír, amit már sokan sejtettek: Carnahan lelépett, így a Bad Boys for Life-ból egy ideig nem lesz semmi. Hogy a stúdió végül hogy dönt -keresnek egy új rendezőt, forgatókönyvírót, vagy elengedik a szériát-, az még kérdéses, de talán mindenki jobban járna, ha a film sosem készülne el.
Mert Carnahan-nek bőven van munkája, Will Smith-nek pedig valami nagyobb durranásra lenne szüksége, hogy visszakapaszkodjon a csúcsra, egyedül Martin Lawrence az, aki valóban rosszul jár, ha nem készül el a harmadik rész.
Nektek mi a véleményetek? Vevők lennétek a Bad Boys 3-4-re, vagy egyáltalán nem mozgat meg benneteket Mike és Marcus lehetséges visszatérése?
[fb_button]
Az egyik legnagyobb volt mind2 rész, de ha már akkor nem, most bűn lenne elrontani az egészet egy folytatással/remake-kel/előzménnyel mint a mostanában szinte minden jó filmet/filmszériát…