Légió: itt tartunk féltávnál, négy rész után

Negyedik részével az évad közepéhez ért a Légió, érdemes egy kicsit szemügyre venni, hová jutott el a sorozat. Azok számára, akik (valami furcsa okból) még mindig nem próbálták ki, bejön-e nekik David Haller különös világa, röviden beszéljünk egy picit a sorozat alapkoncepciójáról.




Főszereplőnk, David egy mutáns, rengeteg különös képességgel. A többi mutánssal ellentétben viszont az mássága nem egyszerű, hisz igazán érdekessé a rendhagyó elméje teszi. David ugyanis skizofrén, így ő maga sem tudja pontosan, hogy mi is történik vele. A sorozat lényege pedig az, hogy a körülötte lévő rejtélyeket próbáljuk hétről-hétre kibogozni. Mert azokból aztán van bőven.

Innentől kezdve vigyázzunk, spoileresen merülünk el a sorozat történetében, ezzel együtt hősünk elméjében. Itt bármi megtörténhet!

Először is meg kell jegyeznem, az elmerülés szó a heti rész tekintetében különösen helytálló, hisz az egyik legtöbbet előkerülő tárgy az epizódban egy búvárruha volt. De nem ám akárhol, hanem (többek között) egy jégkocka belsejében található kis szobában, ami nem mellesleg az asztrál síkon van. Ha ez a bekezdés neked már túl elvont, akkor nyugodtan hagyd a sorozatot, mert valószínűleg nem fogod megkedvelni kedves olvasó.

A többiek viszont örömmel tapasztalhatják, hogy ebben a részben kicsit jobban megismerjük a sorozat többi mellékszereplőit, David kissé a háttérbe került, és ez most jót tett a sorozat dinamikájának.

Megismerjük a jégkockában lakó Oliver-t, aki kiemelkedőnek tűnik David elméjének ismeretében ugyanúgy, mint zenei ízlése tekintetében. Rajta kívül előkerül még Kerry és Cary, akikről megtudjuk, hogy ők a mutációjuknak köszönhetően egy személyt alkotnak.

A színészek egyébként mind remekelnek a maguk szerepében, élükön a főszereplővel, Dan Stevens-szel, de nagyon örültem az Oliver szerepében lubickoló, Hétköznapi vámpírok című filmből (vagy a zseniális Flight of the Conchords című sorozatból és zenekarból) ismert Jemaine Clement felbukkanásának is. Mégis talán a legemlékezetesebb Aubrey Plaza, akit hiába láttam például a Városfejlesztési osztály című sitcomban teljesen más karaktert játszani, annyira jól hozza a zseniális manipulátor és kiszámíthatatlan őrült rendkívül vékony határmezsgyéjén egyensúlyozó karaktert, mintha egész életében mást sem csinált volna.

A rész akörül forog, hogy a különböző karakterek a maguk eszközeivel próbálják megfejteni David tudatalattijának titkait, miközben ő maga is ezzel foglalatoskodik. A feladat azonban továbbra sem egyszerű. Ahogyan a pilot óta folyamatosan, most sem tudhatjuk teljes bizonyossággal, mi játszódik David elméjében, és mi a valóságban. Ezt talán minden eddiginél jobban hangsúlyozzák a szereplők maguk is, ami kiváló alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk a valóság természetéről. Közben azért persze ki is derül ez-az: az egyik eddig lánynak hitt szereplő valószínűleg eredetileg férfi volt, egy létezőnek hitt kutya pedig vélhetően nem létezett soha.

Ilyen, és ehhez hasonló apró információmorzsákat kapunk, igazán nagy előrelépés azonban nincs a történetben. Továbbra is az van tehát, ami eddig: a Légióban határozottan fontosabb a stílus, mint a tartalom. Előbbire szerintem továbbra sem lehet panasz, kiváló a zeneválasztás, rendhagyó és ötletes a megvalósítás, kifejezetten fantáziadús a sorozat képi világa. Ez a sok hangulati elem mind hozzájárul ahhoz, hogy sorozat nézése közben folyamatosan azt érezzük, hogy itt bármelyik pillanatban bármi megtörténhet.

Viszont egyre jobban kezd hiányozni a tartalom, és kicsit félek, nehogy valós mondanivaló és igazán jól kidolgozott cselekmény nélkül hagyjanak minket a készítők.

Számomra külön öröm, hogy a sorozat karaktereiben sokszor egy-egy ismert képregényszereplő köszön vissza, noha a hasonlóságok egyáltalán nem tűnnek erőltetettnek, vagy valamiféle szolgai másolás eredményének. Így például Sydney tulajdonságaiban kicsit Vadóc köszön vissza, Melanie Bird képesség és stílus tekintetében is némileg Emma Frostra emlékeztet, a David-et kísértő különös szörny pedig Shadow King-et juttathatja a képregényeket ismerők eszébe. (Főképp, mert a David által kitalált kutya King névre hallgat…)



Összességében továbbra is elégedett vagyok a sorozattal, bár vannak aggályaim. Azonban ha ez az egész végül összeáll egy koherens történetté, akár még egy igen érdekes új irányt is kijelölhet a jövő szuperhősös filmjei és sorozatai számára.

Értékelés:

[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Ghost4RiderZsolt Megyei Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Zsolt Megyei
Vendég
Zsolt Megyei

Elképesztő mennyire jó ez a sorozat.Első számú kedvencem.Bármit jegelek miatta,ha kijön egy új része.A sztori zseniális és iszonyat bonyolult.Ilyen egy igazán jó sorozat.Nem csak ülni kell és bambulni,hanem gondolkodni és összerakni a képet.Nálam 10/10 a sori.

Ghost4Rider
Vendég
Ghost4Rider

Nálam is 10/10, imádom az ilyen filmeket, főleg ha marvelról van szó és gondolkodós.