Mindig elcsodálkozom, hogy vajon hány bőrt lehet ugyanarról a témáról arcátlanul lehúzni. Mikor unja már meg a világ az ugyanazon sémára készített, sablonos fércművek kitermelését? Mert nem tudok olyankor másra gondolni, mint mikor ezredjére bólintok álmosan egy izgalmasnak szánt filmen: igen, ezt már láttam. Ezt is. Köszönöm.
A Sikoly-trilógia sikeresen forradalmasította azt a horror ágazatot, aminek részese a Don’t Hang Up is. A telefonos ijesztgetés úttörője volt Wes Craven mozija 1996-ban. A mészárlós tinihorrorok nagymesterének egyik kulcsfontosságú darabja már akkoriban lerántotta a leplet a létező összes kliséről, ráadásul úgy, hogy azt minőségi köntösben tálalta.
A film készítésének dátuma azért is fontos, mert nagyjából azóta születnek kisebb-nagyobb sikerrel másolatok, és a slasher műfaj utóbbi éveiben futószalagon jönnek különböző hatásvadász b-kategóriás filmek tucatjai, melyeket legtöbbszőr azonnal a házimozikra szánnak.
Épp emiatt lesznek olyanok, amilyenek. Persze van ennek a stílusnak is rajongótábora, más esetben a gyártók egyszerűen csak megragadnak egy aktuális témát és arra ráfeküdve készítik el filmjeiket, mondván, a divathullám majd úgyis eladja azt. Jelen esetben is ez történhetett.
Ki ne hallott, vagy látott volna már ugyanis különböző közösségi hálókon úgynevezett “prank”-ekről, mi annyit tesz, megszívatunk valakit és azt jól levideózzuk, majd nyilvánosságra hozzuk.
A Don’t Hang Up két cimbora félresikerült esti programjáról szól. Az online médiában trollkodó páros rendre átver valakit és ezen mulatozva gondolják többnek, felsőbbrendűnek magukat másoknál. Így folyik ez egészen addig, míg megtalálja őket egy lerázhatatlan, ismeretlen hívó, aki mindent lát és mindent hall, így mindent tud róluk, ráadásul a lehető legelképzelhetetlenebb dolgokra is képes, hogy megbüntesse a két nagyzoló fiatalt.
Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom innentől kezdve megy minden a nagy könyvben leírtak szerint. Sorra szembesülnek tetteikkel, átérezhetik milyen megalázottan, tehetetlenül állni miközben valaki azt teszi velük, amit ők másokkal.
Az ijesztgetős, egy helységben játszódó, Sikoly és Fűrész szerű, ‘Akarsz játszani’ sémára épülő mozik újabb olcsó gyöngyszeme ez. B-kategóriás színészei sajnos sokkal többet akarnak mutatni mint ahogy azt képességük engedik, ettől lesz aztán extrán idegesítően bárgyú az amúgy is sablonos történet kibontakozása.
A sokkolónak szánt arcközelik, remegő, könnyes szemek és reszkető hangon kiáltott: ‘Miért teszi ezt velünk?!’ mondatok annyira izgalmasak manapság, mint esős délutánon az adásszünet.
Biztosan öregszem és valószínűleg rengeteg jó és kevésbé jó filmet láttam már az évek során ahhoz, hogy megállapítsam vannak olyan alkotások amikre nem érdemes időt szánni. A legrosszabb ha ezt már a borítót látva érzed, majd leülsz a fotelbe és aztán percről-percre igazat adsz magadnak.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!