Mindig nagy figyelemmel kísérem amikor Guy Ritchie valami új filmmel készül. Derék dolog, vagy sem, számomra a Blöff és a Ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső az elmúlt húsz év legjobbjai között van. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy minden filmjét szeretem (na jó, a Hullámhegy azért kivétel), egyszerűen baromira bejön a pali stílusa.
Szeretem azt a lazaságot, amivel bármilyen kínkeserves szituációt képes a másodperc tört része alatt feloldani, s bár én se tagadom, hogy bizony mellé tud azért nyúlni ő is, attól még a rajongásom nem lanyhul a munkái iránt.
Kicsit persze elkeseredtem, amikor kiderült, hogy az U.N.C.L.E. után még mindig nem a Sherlock trilógia utolsó darabját gyártja, de hát üsse kő, gondoltam én; végül is legalább dolgozik valamin, ne legyünk telhetetlenek.
Az Arthur király pedig nem is lehetne “gájricsisebb”, hisz minden stílusjegyét magán hordozza az a pár perc összevágott anyag is, amit eddig láthattunk.
Laza, szellemes, nemtörődöm és teljesen mindegy, hogy milyen korszakot ölel fel, legyen az az ezredforduló londoni alvilág, a hatvanas évek kémjeinek krémjei, a 19. század végi London, vagy épp az ötödik század vége, nem számít. Lemegy 20 másodperc és te tudod, hogy ki írta és rendezte a filmet.
Most befutott a harmadik trailer, ami egy kicsit más, mint az eddigiek, kicsit drámaibb, kicsit kevésbé pörgős (azért elaludni nem fogtok rajta, ne ijedjetek meg), de még mindig ugyanazt a hatást kelti: iszonyatosan várom, holott tudom, hogy ez a film valószínűleg nem lesz nagy siker.
De mielőtt még nagyon átmennék pesszimistába, gyorsan észbe kapok, hisz rám tört a Déjà vu: egyszer már előre temettem egy látványos filmet, amiben egy Charlie Hunnam nevű srác volt a főszereplő, aztán láss csodát, azóta már vagy tucatszor láttam a szóban forgó alkotást (igen, a Pacific Rim-ről van szó). Arról nem is beszélve, hogy ott van a csúnya-gonosz Jude Law, hát hogy lenne már bukta ez a film?
Mindenesetre májusban kiderül (a bemutató akkor esedékes, szóval még kell aludnunk egy párat), az biztos, hogy én ott lesz az elsők közt, mert elhallgattatva magamban az aggódást, én hiszem, hogy ismét kapunk egy olyan Guy Ritcie filmet, ami legalább annyira szórakoztató lesz, mint amennyire a Sherlock első és második része az volt.
Ha pedig már ennyire képes lesz az Arthur király: A kard legendája, akkor én óriási mosollyal az arcomon, elégedetten fogok felállni a moziszékből. Na és az lesz egy amolyan igazi, tudd, hogy értsd helyzet.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!