Októberben jön a Westworld




Már jó pár éve tart az a trend, hogy az ember csak kapkodja a fejét az új sorozatok láttán. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mikorra is húznám be a vízválasztó vonalat (talán legyen a Lost?), de az biztos, hogy már jó ideje simán elénk tolnak olyan szériákat, amik filmeket megszégyenítő minőséggel, szereplőgárdával és büdzsével rendelkeznek. Nem, nem kezdek bele a Trónok Harca monológba, de gondoljunk csak bele, a hatodik évadra 100 millió dollárt költhettek és bizony el is költötték. Ez már bizony költségkeret, akárhonnan is nézzük, szerencsére ennek a legtöbbször látszatja is van a végeredményen.

Most pedig újra készülődik valami, ami több, mint ígéretesnek tűnik. A láttátok a Feltámad a vadnyugat (1973)-ot, amit Michael Crichton írt és rendezett, akkor ismerős lesz a dolog, a Westworld ugyanis az alapján készül.

A jövőben járunk, ahol az emberek egy kalandparkban élik meg a titkos vágyaikat, méghozzá androidok segítségével. Az idillnek azonban villámgyorsan véget vet egy áramszünet, ami rendesen megkavarja a dolgok menetét.

Oké, nem hangzik rosszul, de nem kell tőle hanyatt vágódni, elismerem. Ez azonban még csak egy aprócska szelet a tortából, a sava-borsa még csak most jön. Először is lessétek meg a trailert ide kattintva. Akkor most már figyeltek.

A történetet Jonathan Nolan szállítja, benne pedig meglehetősen ritkán kellett eddig csalódni, a szereplőgárda pedig… nos mondanám, hogy impozáns, de még ez sem eléggé kifejező. Többek közt Anthony Hopkins, Thandie Newton, Ed Harris, Evan Rachel Wood, és James Marsden is játszik majd a sorozatban, ami első és második ránézésre is jobban fest, mint a mozifilmek nyolcvan százaléka.


Szerencsére már nem sokat kell kibekkelni, hogy belevethessük magunkat a legújabb HBO kalandba, a Westworld ugyanis október 2-án indul világhódító útjára. Rég vártunk ennyire sorozatot na.
[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
Géza Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Géza
Vendég
Géza

Abszolút vállalható sorozat, mi a feleségemmel teljesen rácuppantunk. 🙂