Mi történik egy fiatallal a 21. században, ha magának való és a társai is kiközösítik? Napjaink antiszociális kölkeinek már könnyebb a dolga, mint nagyanyáink idejében lett volna, hisz a különcöknek még mindig ott az utolsó mentsvár, a digitális világ.
Így jár Benjamin is, aki a számítógépek világába menekül, de legalább nem a Facebook előtt lóg naphosszat, hanem módszeresen kitanulja a programozás és a hackerkedés minden csínját-bínját, hogy aztán amikor összetalálkozik a nagydumás Max-szel, aki hasonló hobbival büszkélkedik, akkor együtt módszeresen megmutassák a világnak, hogy hogy is kell a kibertérben huligánkodni.
Megalapítják a Clay-t a saját hacker csapatukat és apróbb sikerek után úgy döntenek, hogy itt az ideje tényleg megmutatni, hogy kik is ők, nyomot kell hagyni a világban, s valódi hírnévre kell szert tenniük. A probléma ezzel csupán annyi hogy ha a fiúk nagy halra akarnak vadászni, akkor olyanoknak is a tyúkszemére lépnek, akiknek nagyon nem ajánlatos…
Mindig öröm látni egy jól sikerült európai alkotást, s a Who Am I esetében ha nem tudnánk, hogy egy német thrillerrel van dolgunk, sokáig nem is nagyon esne le a tantusz. Baran Bo Odar ismételten lerakott elénk egy sötét atmoszférájú, remek hangulatú mozit, sajnos azonban ezúttal is csúszott hiba a gépezetbe, noha ez csupán annyit jelent, hogy a Who Am I a zseniális jelző helyett mindössze a majdnem remek-et érdemli meg.
Mert hova a furfangosan felépített történet és a remek utalások a régi nagyon filmjeire (szőrös szívűek ezt inkább lopásnak fogják mondani), mire fel az emlékezetes (!) lezárás, ha végül úgyis mindent a szánkba rágnak kétszer, mintha értetlen óvodások lennénk? Ugyancsak nem szerencsés az a helyzet, amikor egy film okosabbnak akarja feltüntetni magát annál, mint ami, főleg ha erre semmi szükség nincs. Itt sem lett volna: az egész elég erős önmagában, nem kell leönteni lekvárral.
Hisz Bo Odar nagyon jól játszik a jelen társadalmat érintő problémákról, ügyesen alápakolja a háttérben és a egyénekben megbúvó indítékokat, okokat, lejátszódó folyamatokat, ezen a tortán pedig csak hab, hogy bepillantást nyerhetünk egy Anonym… akarom mondani Clay hacker team világába. Épp ezért rettentően szomorú, hogy a néző hülyének nézése egy kicsit belerondít az összképbe.
Ezzel együtt is: maximálisan merem ajánlani, mert annyira pörgős, annyira pattogós, és annyira jó atmoszférájú, hogy szinte biztos, hogy téged is magába szippant majd pillanatok alatt. Baran Bo Odarra pedig érdemes lesz odafigyelni a jövőben is.
[fb_button]